Chefs hand lifts up glass cloche from a plate with hot food and moving smoke at the restaurant. Exquisite dish, creative restaurant meal concept, haute couture food.

Idén is ott lesznek a magyarok a Bocuse d'Or versenyen: kemény lesz a mezőny

MTI
2024. március 6. 13:14

Kelemen Roland séf mellett Fodor Noel commis, Szabó László coach és Dalnoki Bence csapatvezető képviseli Magyarországot a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny európai döntőjében március 19-20-án a norvégiai Trondheimben. Dalnoki Bence a magyar csapat szerdai budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy 2016-ban kezdődött a magyar sikerszéria a Bocuse d'Oron. Ekkor nyerte meg Széll Tamás a kontinensdöntőt, tavaly pedig éppen Dalnoki Bencének sikerült először felállnia a világdöntő dobogójára.

A legsikeresebb nemzetekhez képest persze Magyarország még gyermekcipőben jár, de mindent megteszünk, hogy az élmezőnyt megszorongassuk - jegyezte meg. Elmondása szerint a magyar csapat felkészülése immár az utolsó fázisba ért. Ez már arról szól, hogy "robotizálják" a technikákat, az időzítést, ilyenkor változtatásnak már nem nagyon van helye - mutatott rá.

A magyar csapat élén a hazai döntő győztese, Kelemen Roland, a nyíregyházi Hunguest Sóstó szálloda séfhelyettese áll, a commis pedig a siófoki Fodor Noel, aki tavalyelőtt végezte el a szakácsiskolát, és családja éttermében dolgozik szülővárosában. A coach pozícióját a Hungastnál dolgozó Szabó László foglalta el, aki korábban kétszer is indult a Bocuse d'Or hazai döntőjén, de szerepelt a nemzeti szakácsválogatottban is.

Kelemen Roland a kontinensdöntő idei témáiról szólva elmondta, hogy a tálat két fő összetevőből, a lofoteni skreiből, azaz egy Norvégiában honos tőkehalból, valamint a fröyai fésűkagylóból kell megalkotni. Ehhez két zöldségköretet kell majd készíteni, valamint egy harmadikat, amelyben a tőkehalnak is szerepelnie kell. A hústányér témája a Röros régióból származó rénszarvas-fartő, mellé az állat nyelvét és a lábszárát is fel kell használni, "csavarként" pedig egy helyi alkoholos italt, az akvavitet is.

Kelemen Roland elmondta, a skrei olyan tőkehal, amelynek feszesebb, izmosabb, kevésbé zsíros a húsa, így próbálnak vele finoman dolgozni, a természetességét megőrizni. A rénszarvas-fartő annyiban különleges alapanyag, hogy - mivel az állat egész évben a szabadban legel, zuzmón, gyógynövényeken és hangán él - a magyar szarvasoknál kevésbé inas, ezért kellemesebb vele dolgozni - közölte.

Dalnoki Bence elmondta azt is, hogy a csapat felkészítésében részt vesz két igazi "Bocuse d'Or-veterán", Széll Tamás, valamint Vomberg Frigyes is, hogy mindazt a tudást, amelyre az elmúlt években szert tettek, megosszák a mostani magyar csapattal is. Ugyancsak szerepet vállal a magyar csapat felkészítésében Christian Andre Pettersen, aki kétszer, 2019-ben és 2021-ben is bronzérmet vihetett haza a Bocuse d'Or lyoni döntőjéről. A norvég séf elsősorban az alapanyagokkal kapcsolatos tudását és versenytapasztalatát igyekszik átadni a csapatnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Dalnoki Bence nagyon erős mezőnyt vár az idei kontinensdöntőben, sok induló ugyanis commis-ként már korábban is részt vett a on, így komoly versenytapasztalattal érkeznek, a francia csapatot pedig Régis Marcon sztárséf fia vezeti.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem