Növekedett a három hónap alatt elindított kivitelezések értéke 2024 első negyedévében.
Változatlanul Siófok az új építésű lakást vásárlók kedvence a Balaton-parton, amit az áremelkedés sem tört meg. Az Otthon Centrum mérése szerint a tóparton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések újépítésű projektjei között - olvasható az ingatlaniroda közleményében. A rekorder egy fővároshoz közeli község, 3,2 millió forintos négyzetméterárral.
„Jellemzően az ingatlan vízparttól, illetve fővárostól való távolsága a két legmeghatározóbb tényező egy nyaraló árának alakulása során,” – összegezte a Balaton-parti ingatlanpiac érték befolyásoló tényezőit Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója. A legnépszerűbb hazai nyaralóövezetben 65 projektben összesen 2500 lakás épül, ezeknek nagyjából a fele érhető el jelenleg. A projektek kínálati fajlagos átlagára 1,81 millió forint négyzetméterenként - jegyezte meg a cég vezérigazgatója, aki arról is beszámolt, hogy a projektszámok ugyan megegyeznek az előző negyedéves értékkel, ám jelenleg 7 százalékkal kevesebb lakás épül. A kínálati négyzetméterárról szólva Kosztolánczy György elmondta, hogy már 1,8 százalékkal magasabb a téli átlagnál. Az év első negyedévében öt projekt 85 lakása jelent meg az online térben, ami ugyancsak több az előző negyedév 3 projektjének 35 lakásánál.
A legtöbb projekt és lakás Siófokon épül: a balatoni új építésű lakások nagyjából harmada köthető a tópart legnagyobb városához, ahol 19 projektben 740 lakás kivitelezése kezdődött el. Siófokon átlagosan 2,1 millió forintért kínálják az új lakások négyzetméterét, ami 2,8 százalékkal múlja felül az előző negyedéves értéket, a többi balatoni projekt átlag értékénél pedig már 15,9 százalékkal magasabb ez az ár. Siófok után kilenc projekttel Balatonlelle a legnépszerűbb, míg Balatonfüreden, Balatonszemesen, Keszthelyen és Zamárdiban négy-négy projekt van folyamatban. A tóparti települések felén, összesen 19 helyen van aktív beruházás.
Az épülő lakások számában szintén Siófok az első (740), majd Balatonszemes következik (~350), ahol egyetlen projektben a tóparti települések legnagyobb beruházása indult el (153 lakással). Keszthely is aktív (263), de a projektekben bővelkedő Balatonlelle sem sokkal maradt el az épülő lakások számában (218).
A szakember kiemelte, hogy a legolcsóbb és a legdrágább település átlagos kínálati négyzetméterára között háromszoros a különbség: „Talán még soha nem nyílt ennyire szét az árolló” – kommentálta a vezérigazgató a négyzetméterenkénti átlagot. A legolcsóbb város Balatonfüred 1,18 millió forinttal, amelyet Badacsonytomaj 1,2, Fonyód 1,44 millió forinttal követ.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A tópart legdrágább települése Balatonakarattya, ahol az új építésű lakások négyzetméterét átlagosan 3,2 millió forintért kínálják a fejlesztők. Ezzel Akarattya jócskán lekörözte a második Zamárdit (2,24) és a harmadik Alsóörsöt (2,14 millió forint). A legtöbb településen 1,5–2,0 millió forint közötti sávban mozog egy négyzetméter fajlagos átlagára.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna
- Életfogytiglani börtönre ítélték a brokstedti merénylőt
- Több kilométeres a dugó az M5-ösön
- A pünkösdi hétvégén is szabad lesz a rakpart - térképek segítenek a tájékozódásban
- "Mindenre emlékszik" - Peter Pellegrini Robert Ficónál járt a kórházban
- Nagy Márton: agresszív protekcionizmussal nem érhetünk célba