Mennyi pénzt adjunk nászajándékba: mennyit illik, mennyit kell?

Pénzcentrum
2014. augusztus 2. 07:00

Még mindig a készpénz számít az egyik legnépszerűbb nászajándéknak. Míg előző cikkünkben azt gyűjtöttük össze, hogy a hagyományos forint bankjegyek helyett érdemes-e valutát vagy állampapírt adni, addig most annak jártunk utána, hogy mennyit, mikor és hogyan illik adni az ifjú párnak.

Habár az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökkent a házasságkötések száma, úgy tűnik, hogy a 2010-es mélypont után (amikor is 35 520 pár lépett frigyre) fordulat következett be, és egyre többen döntenek úgy, hogy oltár elé állnak. 2014. első hónapjaiban már közel 10 százalékos növekedés volt tapasztalható, pedig az esküvők igazi szezonja csak júniusban indul be, és (a tavalyi adatok alapján) augusztusban csúcsosodik majd ki.

Feltételezhető tehát, hogy ezekben a napokban, hetekben sokan vannak nagy dilemmában, hogy mit és hogyan ajándékozzanak a fiatal párnak. Egy nemrég megjelent felmérés szerint továbbra is a klasszikus ajándékokat kedveljük a legjobban, a legnépszerűbb pedig az ajándékutalvány. Ezeknek a népszerűségéből arra következtethetünk, hogy a szabad felhasználhatóság miatt a készpénz ugyanilyen közkedvelt. Ezt megerősítette lapunknak Herendi Gábor esküvőszervező is, aki szerint továbbra is népszerű a készpénz ajándékozása.

De mégis, mennyit illik adni?

Természetesen az egyéni helyzettől és kapcsolati viszonytól függ, hogy mennyit adjunk a friss házasoknak nászajándékba. Általában a vendégek kiszámolják, hogy körülbelül mennyibe kerülhetett a vendégül látásuk a pár számára - tudtuk megHerendi Gábortól. A szakember szerint átlagosan 80-120 fő szokott részt venni egy esküvőn, és az erre fordított összeg jellemzően 3-10 millió forint között mozog. Az átlag viszont olyan 2,5-4 millió forintra jön ki. Így kiszámolhatjuk, hogy egy-egy vendégre (100 fős esküvővel és hárommillió forinttal számolva) 30 ezres költség jut. Ez egybecseng Herendi Gábor tapasztalataival, ugyanis elmondása szerint jellemzően 20 és 50 ezer forint közötti összeggel szoktak készülni a rokonok és barátok a nagy napra.

Hogyan és mikor adjuk át a nászajándékot?

Herendi Gábor tapasztalatai szerint jellemzően még mindig borítékban adják át a párnak a vacsora alatt személyesen, vagy a menyasszonytánc során. Ilyenkor természetesen érdemes lehet egy kifejezetten nászajándéknak szánt képeslapot választani, amelyeknek a belső részében található egy kis "zseb", amelybe bele lehet tenni a pénzt.

Az esküvőszervező ugyanakkor megemlítette, hogy kreatív lehetőség készpénz ajándékozására a vásárlási utalvány vagy a kaparós sorsjegy, illetve a kis papirkákra felírt felajánlások az ifjú párnak. Herendi Gábor szerint egyre több esetben ajándékoznak a friss házasoknak kaparós sorsjegyeket, főleg, amikor a pár határozottan kijelenti, hogy pénzre és semmi másra nincs szüksége a vendégektől.

Ugyanakkor voltak, akik még ötletesebben oldották meg a kérdést: az ifjú párnak egy nagy talicska homokot adtak, ami tele volt öt forintosokkal - az esküvőszervező emlékei szerint több százezer forint értékben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ajándékboltokban, kreatív boltokban is érdemes lehet szétnézni, ha emlékezetessé szeretnénk tenni nászajándékunkat. A Pénzcentrum.hu összegyűjtött néhány további kreatív tippet a készpénz átadására:

  • Társasjáték, amelyben a játékpénzt kicseréljük igazira
  • Csőtésztába belehajtogatni a pénzt, egy szép (például csatos) üvegbe beletesszük. Mellékelhetünk mellé egy tasak milánói szószt.
  • Fényképalbum, és a fényképek helyére a címletek
  • Minden (például masnival átkötött) borítékba más címlet helyezése
  • Ha építkeznek, akkor egy téglának a lyukaiba is rejthetjük a pénzt
  • Szép, díszes vagy csatos üveg teli apróval, vagy masnival átkötött, feltekert papírpénzekkel
  • Kincses ládikó vagy persely
  • Kis bútorszéfbe helyezett pénz, mellé pedig egy borítékban egy rejtvényként átadni annak a kódját

Mekkora összeg az, amit még adómentesen adhatunk?

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatása szerint ajándékozással történt vagyonszerzés esetén akkor kell illetéket fizetni, ha az ajándék forgalmi értéke meghaladja a 150 ezer forintot. Ugyanakkor mentes az ajándékozási illeték alól az ajándékozó egyenes ági rokona (szülő, nagyszülő, gyermek, unoka) által megszerzett ajándék.

Viszont nászajándék, menyasszonytánc esetén ha az ifjú pár a vacsora után például barátoktól, testvérektől, nagynénitől 250 ezer forintot kap, akkor még nem kell illetéket fizetnie, hiszen "fejenként" csak 125 ezer forint az ajándék mértéke. 300 ezer forint felett viszont 18 százalékos illetékfizetési kötelezettség terheli az újdonsült feleséget és férjét.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem