Már a szexből sem tud megélni: mi lesz ezután?

Pénzcentrum
2013. december 1. 13:05

Kovi szerint már a pornósoknak is több lábon kell állniuk. Nem lehet ma már megélni a szexiparból, sőt a mogul szerint már vetkőzni sem érdemes.

Az emberek inkább befizetik a napközit a gyereknek, mint hogy pénzt adjanak ki a pornóra, a másik pedig, hogy rengeteg ingyenesen nézhető kalózoldal van, ami mindent tönkretett - panaszolta a producer, aki azon dolgozik, hogy visszahozza a jól fizető pornót - írja a Blikk.

Kovi a lapnak azt is elmondta, hogy a színészek ma már csak havi 4-5 nap tudnak forgatni, ami nem elég a megélhetéshez. Ezért egyre gyakoribb, hogy más munkát is vállalnak a színészek a vetkőzés mellett.

Egyre többen vannak azok, akik másodállásra szorulnak a napi 8 óra meló mellett is. Épp ezért lehetnek nagyon keresettek az otthon végezhető tevékenységek. De ahogy azt a Pénzcentrum.hu már összeszedte több veszély is leselkedik azokra, akik hasonló munkát keresnek.

Aki az interneten keres állást, másodállást, szinte biztosan belefutott már olyan hirdetésekbe, amelyek "otthon végezhető" munkát kínáltak, rendkívül kedvező feltételekkel, biztos jövedelemmel, akár csak heti 1-2 órás munkavégzéssel. Ezen ajánlatok egy része biztosan átverés: nemrég 80 embert csaptak be valótlan ígéretekkel. A Pénzcentrum.hu mutatja, mire érdemes figyelni.

Otthon végezhető munka ígéretével csapta be a sértetteket és csalt ki tőlük pénzt az a három férfi, akik ellen vádemelési javaslattal fejezte be a rendőrség a büntetőeljárást - tájékoztat a rendőrség hivatalos honlapján a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gyanúsítottak az interneten hirdették meg az állásajánlatokat és cserébe a jelentkezőktől regisztrációs díjat kértek. Az érdeklődők át is utalták a kért összeget, a munkakezdéshez szükséges alapanyagot azonban soha nem kapták meg és a hirdetők is elérhetetlenné váltak. A három férfi 2012 júniusában 80 embert csapott be ezzel a módszerrel.

Külföldön dolgoznál? Vigyázz, így verik át a gyanútlan magyarokat - KATTINTS!

A fenti eset sajnos nem számít kirívónak: az internet tele van otthon végezhető munkák hirdetéseivel, amelyek legtöbbször néhány órás - közelebbről meg nem határozott - munkavégzéssel kiemelkedő jövedelmet ígérnek.


A Pénzcentrum.hu az ügyben megkereste a Nemzeti Munkaügyi Hivatalt (NMH). Az NMH Munkajogi Ügyfélszolgálata az alábbi tippeket/ajánlásokat fogalmazta meg azzal kapcsolatban, hogy mire érdemes figyelni álláshirdetések esetén:

1. Soha ne higgyünk a túl csábító ajánlatoknak!

Ezzel ugyanis az emberek érzelmeire és nem a józan eszükre próbál a csaló hirdető hatni. Próbáljunk a realitások talaján maradni és gyanút fogni, ha túl könnyű és gyors pénzszerzési módot kínál valaki. Figyeljünk a hirdetés szövegezésére is.

2. Ha magánközvetítő révén szeretnénk állásajánlathoz jutni, mindig győződjünk meg arról, hogy a közvetítő regisztráltatta-e magát a telephelye szerint illetékes munkaügyi központnál.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nyilvántartásba nem vett magánközvetítő szolgáltatásait soha ne vegyük igénybe! Kormányrendelet írja elő, hogy a magánközvetítőnek nyilvántartásba kell vétetnie magát a telephelye szerint illetékes munkaügyi központnál. A munkaügyi központ csak akkor regisztrálja, ha az a rendeletben meghatározott feltételeknek - szakértelem, elérhetőség, óvadék letétbe helyezése stb. - megfelel. Arról, hogy a magánközvetítő nyilvántartásba vétette-e magát, itt tájékozódhatunk, vagy felvilágosítást kérhetünk az illetékes megyei munkaügyi központtól.

3. Soha ne fizessünk magánközvetítőnek közvetítési, regisztrációs vagy egyéb díjat!

Magyarországon kormányrendelet írja elő, hogy a magánközvetítő az álláskeresőtől semmilyen címen nem kérhet a szolgáltatásaiért pénzt. Szolgáltatásainak ellenértékét mindig a munkaadó fizeti meg.

4. Soha ne fizessünk előre egy munkát ajánlónak sem!

Néhány ezer forinttól a súlyos tízezrekig változatos a paletta, hogy mennyi pénzt kérnek előre a munkavállalás, pénzkeresés reményében. Tipikus hiba, hogy az "áldozat" fizet, aztán nem történik semmi.

5. Ha ilyen ajánlatot kapunk, még mielőbb bármit tennénk, próbáljuk a hirdetőt "leinformálni".

Ha cégről van szó, érdemes megnézni az illetékes cégbíróságon, be van-e jegyezve a cégnyilvántartásba, kik a tagok, mennyi az alaptőkéje, van-e ellene felszámolási eljárás stb.

Ha magánszemélyről van szó, őt is valamilyen módon javasolt leinformálni (pl. egyéni vállalkozók nyilvántartásában szerepel-e, vagy általában a hirdetésben milyen elérhetőséget ad meg (ha csak mobilt, és nincs postacím vagy vezetékes telefon, már eleve gyanút foghatunk).

6. Ha úgy érezzük, hogy becsaptak...

Segítségért forduljunk a rendőrséghez, magán-munkaközvetítést végző cég esetén fordulhatunk a munkaügyi központhoz, de a szakemberek szerint inkább a megelőzés legyen a célunk, mert utólag nagyon nehéz visszaszerezni a befizetett pénzt.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.30 18:35
Válaszolj magadnak őszintén! – Tudod, hogyan kellene reagálnod egy helyzetben, mégsem azt teszed? –...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?