11 °C Budapest

Kiderült: milliókkal kaphatnak többet idén a Kossuth-díjasok

Pénzcentrum
2013. február 27. 16:02

A Kossuth- és a Széchenyi-díjjal járó jutalom összegének növelését kezdeményezi törvénymódosítási javaslatában Lázár János fideszes képviselő, aki a Miniszterelnökséget vezető államtitkár is egyben. A kitüntettetek ennek elfogadása esetén több mint 10 millió forinttal gazdagodhatnak, ami csaknem kétmillió forinttal több mint amennyit a jelenlegi szabályok mellett kaphatnának. A pénzösszeg növelése maga után vonja egyéb más művészeti díjak emelkedését is. A díjak után nem kell adót fizetni.

A bérből és fizetésből élők előző évi országos szintű nettó nominál átlagkeresetének ötszöröse helyett annak hatszorosa legyen kifizethető a díjazottak számára ötvenezer, illetőleg százezer forintra való felkerekítéssel - ezt javasolja a parlament elé benyújtott módosító javaslatában Lázár János. A nagydíjjal járó jutalom összege továbbra is a díj összege kétszerese lenne.

Mint arról a Pénzcentrum.hu is beszámolt, 2012-ben 144 ezer forint volt a családi kedvezmény nélkül számított havi nettó átlagkereset a nemzetgazdaság egészében - közölte a múlt héten a Központi Statisztikai Hivatal. Ez éves szinten 1 millió 728 ezer forint.

KATTINTS! Megdöbbentő! Öt éve nem volt ekkora reálbércsökkenés

A jelenlegi szabályok szerint ennek az ötszöröse, 8 millió 650 ezer forint lenne (tekintettel az ötvenezer forintra történő kerekítésre). A Miniszterelnökséget vezető államtitkár indítványának elfogadása esetén viszont csaknem kétmillió forinttal 10 millió 350 ezer forintra emelkedik a Kossuth-, illetve Széchenyi-díj összege. Ennek megfelelően 20 millió 700 ezer forint lenne a nagydíjjal járó jutalom összege, ami 3,4 millió forinttal több, mintha a jelenlegi szabályok maradnának érvényben.

Tavaly még a megelőző évi nettó átlagkereset ötszörösét kapták a Kossuth-, illetve Széchenyi-díjasok. Mivel 2011-ben 141 100 forint volt a havi átlagbér a nemzetgazdaságban, 8,5 millió forintot tehettek zsebre a kitüntetettek, a nagydíjasok pedig 17 millióval gazdagodtak. A múlt évben Csoóri Sándor író, költő kapta a Kossuth, Vizi E. Szilveszter akadémikus pedig a Széchenyi Nagydíjat.

Lázár János előterjesztését a következőképpen indokolja: "a nemzeti ügyek kormányának kiemelt céljai közé tartozik a nemzetgazdaság és a nemzeti kultúra fejlődéséhez jelentős és egyedi teljesítményt nyújtó polgárok méltó, közmegbecsülést kifejező elismerése, hazánk szellemi és művészeti életének erősítése, világhírű kutatás-fejlesztésünk támogatása".

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja adományozásával járó jutalmak a Kossuth-díj és a Széchenyi-díj jutalmának összegéhez kötődnek, így a művészeti díjak mértéke is emelkedik a törvényjavaslat elfogadása esetén - mutat rá Lázár javaslata indoklásában.

Az egyes tevékenységekhez kapcsolódó bevételi jogcímek körében továbbra is adómentes a Kossuth-díj, a Széchenyi-díj, a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, Érdemes Művésze, Népművészet Mestere és Babérkoszorú-díj tárgyiasult formája, valamint a kultúráért felelős miniszter által adományozott, jogszabályban meghatározott művészeti és szakmai díj (pl. Jászai Mari-díj, Balázs Béla-díj) tárgyiasult formája is.

A Kossuth- és Széchenyi-díjakat március 15-e alkalmából adják át. Két hét múlva kiderül, kik lesznek gazdagabbak több mint 10 millió forinttal.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem