A tésztaételek nagy népszerűségnek örvendtek a szocializmusban, de vajon ma hogy állunk ezekhez?
Szegeden 9 ezer általános és középiskolásból három hónap alatt ezren mondták le a menzát - írja a delmagyar.hu
Ehetetlen étel kerül a gyerekek asztalára, és sokan az ellátás ellenére éhen maradnak. Az itteni 9 ezer általános és középiskolásból három hónap alatt ezren mondták le a menzát
- mondta el Szabó Sándor országgyűlési képviselő, kedden szegedi sajtótájékoztatón.
Mint azt korábban megírtuk, nagyon sok szülő panaszkodik Szegeden a megreformált közétkeztetés miatt. Véleményük szerint az új menzareform bevezetésével nem javult, sokkal inkább romlott a közétkeztetés minősége, ami miatt sok gyermek éhesen marad az iskolákban és óvodákban. Mint fogalmaztak, a törvénnyel az a probléma, hogy túl drasztikusan vezették be az előírásokat, fokozatosság nélkül. Emiatt a szülők petíciót nyújtanak be Szegeden.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Lépett az osztrák rendőrség: feloszlatta a palesztinbarát tábort Bécs leghíresebb egyetemén
- Gyanús por miatt kivonnak a forgalomból egy közismert gyógyszert
- Pénzügyminisztérium: áprilisban 259,2 milliárd forinttal nőtt a hiány
- Súlyosabb büntetések kiszabását kezdeményezi az ügyészség a Fenyő-ügyben
- Baloldali belháború: szembemegy Pikó Andrással és saját jelöltet állít az MSZP Józsefvárosban
- Itt van Szoboszlai Dominik újabb nagy igazolása