14 °C Budapest

A nagy gyümölcslé-átverés: mit iszunk valójában?

2014. november 24. 12:00

Magyarország meglepően jól áll a gyümölcslevek szabályozásával kapcsolatban. A hivatalos tájékoztatás szerint nálunk nem nagyon fordulhat elő az, hogy 95 százalék almalé legyen egzotikus gyümölcslé néven eladva. Persze azért érdemes alaposan elolvasni az összetevőket, nehogy meglepetés érjen bennünket.

Egy brit fogyasztóvédelmi honlap, a Which? tapasztalatai szerint a szigetországban számos trükkel csapják be az élelmiszerüzletekben a vásárlókat. Az egyik leggyakoribb eset, hogy a drága egzotikus gyümölcslevekről kiderül, hogy adott esetben mangót, ananászt, vagy a többi, a feliraton hirdetett gyümölcsöt alig találni az italban, valójában legnagyobb részt (akár 90 százalékban) olcsó almalét tartalmaznak. De találni például a boltok polcain olyan üdítőt is, ami ugyan citrom és lime dzsúsz néven fut, pedig 96 százalékban almaléből és narancslé áll.

A fogyasztóvédők az italok kapcsán megkeresték a gyártót, aki azt a választ adta, gyümölcsleveik a domináns íz, és nem pedig a fő összetevő alapján kapják az elnevezésüket. A probléma ebben az esetben az, hogy akár hét-nyolcszoros árat is elkérnek azért a termékért, aminek a nevében egzotikus gyümölcs is szerepel, holott valójában ízesített almalevet iszik a vásárló.

Ugyan itthon sem árt figyelni, mit veszünk le a polcról, ehhez hasonló visszaélés hivatalosan nem fordulhat elő. Ugyanis nagyon szigorú előírások vannak arra vonatkozóan, mi szerepelhet a címkén, és mi nem, milyen százalékarányú gyümölcs-összetevők után hívható valami az adott gyümölcs nevén. Emellett előállítási eljárás, például a feldolgozás, vagy a tartósítás menetétől függően megkülönböztethetünk hivatalosan (az élelmiszerkönyv meghatározásai szerint)

  • gyümölcslét
  • koncentrátumból vagy sűrítményből előállított gyümölcslét
  • sűrített gyümölcslét
  • gyümölcslé port
  • gyümölcsnektárt

Tehát nem lehet meggylé egy olyan termék, ami mindössze 6 százalék meggypüré sűrítményt tartalmaz amellett, hogy almapüré és bodzalé sűrítmény teszi ki a másik 6 százaléknyi gyümölcstartalmat.

Ezeken kívül pedig találkozhatunk a boltok polcain gyümölcsitallal és üdítőitallal. Erre a két fajtára nincs jogszabályi előírás (nem szerepelnek az élelmiszerkönyvben), a gyártók a 2007-ben kiadott, Gyümölcsitalok és üdítőitalok jelölési útmutatót veszik figyelembe - tájékoztatta a Pénzcentrumot a Földművelésügyi Minisztérium. Eszerint:

  • Gyümölcsital: olyan alkoholmentes ital, amely legalább 12 százalék gyümölcslevet tartalmaz.
  • Üdítőital: olyan alkoholmentes ital, amely 12 százaléknál kevesebb gyümölcslevet, növényi kivonatot, vagy ezek keverékét vagy amely ízesítésként kizárólag aromát tartalmaz.

Így almalé helyett alma gyümölcsital, alma üdítőital, vagy almaízű üdítőital, esetleg almaízű szénsavas üdítőital kerülhet a kosarunkba aszerint, hogyan készül. Ha vagy képen, vagy a megnevezésben feltűnik egy gyümölcs, fel kell tüntetni, hány százalékban tartalmazza azt az ital. Nem az összetevőknél, hanem a név után, a megnevezéshez kapcsolódóan. Nem úgy, mint a fenti példánál, hogy csak alapos böngészés után derül fény a turpisságra. Emellett például az aromával ízesített italoknál az ízt adó gyümölcs csupán stilizáltan, színezés nélkül, egyszerűen lehet jelen.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Érdemes rápillantani az összetevőkre

Amellett, hogy jó tisztában lenni azzal, mit kapunk a pénzünkért, az allergiásoknak az esetleges veszélyekre sem árt felkészülnie. Például sok narancs- vagy almalé nyomokban mogyoró és dióféléket tartalmazhat. De Angliában lehet olyan narancslét is kapni, amiben állati összetevőket találni, egészen pontosan

halzselatint.

Ez a decemberi új szabályozással könnyebben kiszűrhető lesz,hiszen minden allergénnek kötelezően kiemelve kell majd az összetevők közt szerepelnie.

Gyümölcslé-fogyasztás esetén egyébként érdemes a tárolásra is figyelni. Egyrészt a legtöbbet érdemes felbontás után 3-5 napon belül elfogyasztani, és lehetőség szerint hűtőben tárolni. Nagyobb figyelmet érdemelnek az átlátszó üvegben vagy műanyag flakonban tárolt levek, ezek ugyanis gyorsabban romlanak meg. Ebben a fény a ludas, ugyanis fény hatására gyorsul az erjedési folyamat. 

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm