26 °C Budapest
Hungarian forints banknotes background. 100 HUF, hitel cimlapi

Csúnya bukó jöhet a revolutosoknak: hétköznapi szolgáltatástól eshetnek el

2021. november 17. 11:04

Szeptember vége óta banki licensz alapján is üzemel a Revolut Magyarországon, így azon ügyfelek számára is megnyílt a szolgáltás használatának lehetősége, akik eddig azért ódzkodtak tőle, mert nem látták biztosítottnak, hogy viszontlátják-e megtakarításaikat egy esetleges csőd esetén. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogyha kicsekkolunk a hazai bankrendszerből, akkor milyen lehetőségeink lesznek, ha hitelt vagy államilag támogatott otthonteremtési konstrukciókat szeretnénk igénybe venni.

Szeptember végén érkezett a hír, hogy a Revolut Magyarországon is elkezdte használni európai banki licenszét. Ez azért volt jó hír a neobank ügyfeleinek, mert innentől nem kellett izgulniuk, hogy mi lesz a számlájukon tartott pénzzel, ha becsődölne a szolgáltató. Az európai banki licensz miatt ugyanis 100 ezer euróig (kb. 36,6 millió forint) biztosítva van a számlájukon tartott pénz.

A váltás egyébként nem vonatkozott minden hazai ügyfélre, csak azokra, akik az applikációban kezdeményezték azt, ám a beállítás csupán néhány kattintást igényelt, és aki még nem tette meg, annak továbbra is nyitva áll a lehetőség.

A bejelentéskor a hazai betéteket garantáló Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) figyelmeztetett, hogy mivel a Revolut nem hazai, hanem litván banki engedély alapján szolgáltat a hazai ügyfeleknek, ezért az ott elhelyezett pénzekért nem az OBA, hanem a litván betétbiztosító, a Deposit and Investment Insurance szavatol – így pedig, a banki engedély esetleges elvesztése vagy csőd esetén nem lehet majd magyarul ügyeket intézni, csupán litván nyelven vagy angolul.

De mi van, ha hitelt vagy állani támogatást szeretnék?

Az esetleges csődnél sokkal kevésbé elméleti helyzet, hogy mi történik akkor, ha valaki teljes mértékben kilép a magyar bankrendszerből – azaz egyszerűen bezárja a hazai bankszámláját –, a Revolut-számláját kezdi el bankszámlaként használni, ugyanakkor hitelt vagy államilag támogatott otthonteremtési konstrukciót szeretne igényelni.

Mielőtt bárki bezárná a magyar bankszámláját, érdemes átgondolni, hogy ez jó ötlet-e. A Revolutnál ugyanis sem hitelek, sem pedig a hazai bankoknál igényelhető állami otthontermetési támogatások nem érhetőek el, így felmerül a kérdés, hogy a hazai bankok piaci hitelek igénylésekor, illetve államilag támogatott konstrukciók (például CSOK, az MNB-s zöld hitel, otthonfelújítási hitel) igénylésénél

  • elfogadják-e, ha egy ügyfél revolutos bankszámlakivonatot nyújt be illetve
  • tudnak-e revolutos számlára hitelt folyósítani, figyelembe véve, hogy ott nem elég magát a bankszámlaszámot megadni utaláskor, hanem a közlemény rovatba el kell helyezni a revolutos ügyfél egyedi azonosítóját?

Ezekkel a kérdésekkel kerestük meg az összes nagyobb hazai pénzintézetet.

Budapest Bank

A Budapest Bank nem fogad el revolutos bankszámlakivonatot, ahogy jelzáloghitelt sem folyósít revolutos bankszámlára.

Erste Bank

Az Erste Banknál a Pénzcentrum megkeresésére közölték: jelenleg nem fogadják el a revolutos bankszámlakivonatot, ugyanakkor mérlegelik annak a lehetőségét, hogy ezen a gyakorlaton változtassanak. Hitelek folyósításánál pedig elvárják, hogy az ügyfelek rendelkezzenek az Erste Banknál vezetett számlával, amelyre a hiteleket folyósítják, vagyis folyósításhoz a revolutos számlát nem tudják elfogadni.

Gránit Bank

A Gránitnál a revolutos bankszámlakivonatot elfogadják, jelzáloghitelek folyósítása viszont a banknál megnyitott folyószámlára történik (amely havidíjmentes). A banknál érdeklődésünk kapcsán megjegyezték, hogy tapasztalataik szerint a Revolutnál számlát nyitók zömmel külföldi utalásokra használják a bankszámlájukat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

K&H Bank

A K&H Banknál azt közölték a Pénzcentrummal, hogy amennyiben a revolutos kivonat teljesíti a K&H számlakivonatoknál előírt feltételeit, akkor elfogadják azt. A folyósított hitelösszeg átutalása Revolut-os számlára pedig egy banki technikai számla segítségével lehetséges, az egyedi azonosító elhelyezése az ügyfél által adott megbízás alapján történik.

MKB Bank

Az MKB Banknál a mindenkori igénylési feltételeknek megfelelően elfogadható a Revolut által kiadott bankszámlakivonat, ugyanakkor revolutos számlára nem tudnak hitelt folyósítani.

OTP Bank

Az OTP Banknál annyit közöltek a kérdésekkel kapcsolatban, hogy a hitelek folyósítása az ügyfél OTP Banknál vezetett számlájára történik (kivéve a hitelkiváltásokat, ami ugye a Revolutnál nem fordul elő), így azt nem tudtuk meg, hogy egy revolutos bankszámlakivonatát elfogadják-e igényléskor.

Raiffeisen Bank

A Raiffeisennél azt közölték lapunkkal, hogy a revolutos bankszámlakivonatot nem fogadják el és oda hitelt sem tudnak folyósítani.

Takarébank

A Takarékbanknál elfogadják a revolutos bankszámlakivonatot, amennyiben az megfelel a bankszámlakivonatokkal kapcsolatos követelményeknek. Hitelfolyósítással kapcsolatban közölték, hogy a bank általában az ügyfél nevére szóló magyarországi számlára (vagy a bank által rendelkezésre bocsátott hitelnyilvántartó technikai számlára) folyósít, ahonnan az ügyfél saját maga elutalhatja a pénzét bárhova. Hozzátették:

A kérdésünkben megfogalmazott helyzet – tehát, hogy revolutos számlára utaltak volna hitelt – még nem fordult elő a pénzintézetnél.

UniCredit Bank

Az Unicreditnél közölték: jelenleg nem fogadják el a revolutos számlakivonatot és nem folyósítanak hitelt Revolut-számlára.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
MEDIA1  |  2024. május 6. 12:45
Az M1 egykori vezető szerkesztője, akiről korábban előkerült egy hangfelvétel, amelyen megzsarolta a...
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm