21 °C Budapest

Budáról az utcára: 27 ezres nyugdíjra kapott hitelt, ma hajléktalan

2010. február 8. 09:47

A hírek szerint a svájci és magyar befektetők összefogásának eredményeként 7 éve a hazai hitelpiacon tevékenykedő pénzügyi vállalkozás receptje eléggé egyszerűre sikeredett. Vegyünk egy 65 év feletti hiteligénylőt, akit egyik-másik bank - a kora és a jövedelme miatt - már kikosarazott, a kiszemelt ügyfélnek legyen valamilyen ingatlanja, ahol egyedül él - írja a Népszava.

A cikk szerint az egyedülálló nyugdíjas, Csillag Ervin Farkasréten a Vas Gereben utcában lakott egy több lakásos társasház első emeleti panorámás lakásában. Egyedül élt, mióta élettársa elhunyt, ő pedig egy korábbi adótartozás miatt nagyon megszorult anyagilag. A bankok a jövedelme és a kora miatt elutasították, így egy pénzügyi közvetítőhöz fordult.

Ugyan csak 500 ezer forintra lett volna szüksége, rábeszélték egy 3 millió forintos kölcsönre, mely összegből a költségek és jutalékok levonása után csak 2,16 milliót kapott kézhez. A Zee-Capital nevű cégnek 5 ezer forintot kellett volna havonta törleszteni, de tavaly nyáron az idős férfi nem tudott időben fizetni.

A cég értesítette ügyfelét a késedelmekről, aki próbált is törleszteni, de az újabb elmaradás után eladták a követelést egy erre szakosodott cégnek. A végrehajtó karácsony előtt néhány nappal kezdte meg Csillag úr lakásának lefoglalását, a kiköltözésre való felszólítást 6-7 erős testalkatú férfi nyomatékosította.

Miután elhagyta a lakást, azonnal lecserélték a zárat, az új tulajdonos jelenleg a lakás felújításán dolgozik. Az idős, hajléktalanná vált férfit egy barátja fogadta be.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A lap felvet néhány kérdést:
Milyen megfontolásból hitelezett biztonságosan egy pénzügyi szolgáltató egy kisnyugdíjasnak, aki az igénylés időpontjában (körülbelül 2 éve) havi 27 ezer forintos fix jövedelemről adott számot? Hogyan változott a hivatalos papírokon 140 ezer forintra ez az összeg? Miért nem kapott hivatalos végzést a kilakoltatásról a benne élő adós? Hogyan lett egy 22 milliós lakás piaci értéke előbb 13 millió forint, a likviditási értéke pedig 9 millió forint?

A lap információi szerint a pénzügyi szolgáltatót éppen vizsgálják a hatóságok, a fenti ügyben pedig rendőrségi nyomozás folyik.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 21. 17:40
Csöppet sem fog hiányozni a főpolgármesternek a lap.
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Holdblog  |  2026. május 21. 09:15
A heti munkaórák változása egyre pontosabban rajzolja ki, mely gazdaságok váltak termelékenyebbé a B...
iO Charts  |  2026. május 20. 10:01
Piaci áttekintés Melyik a legjobban agyonvert ukrán részvény? Ki merne most belenyúlni egy ilyen méh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 21. csütörtök
Konstantin
21. hét
Május 21.
Szeged napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 21. 18:31