Enyhe, csapadékos hétvége várható Magyarországon és Európa nagy részén, miközben az igazi téli időjárás elkerüli kontinensünket.
Sokakat megdöbbentett, hogy a néhány éve felújított, új szerelvényekkel ellátott 2-es metróban durva sérülésekkel járó baleset történt hétfőn. Korábban az utasbiztosítást a közlekedési vállalat biztosította, azonban 2012-ben ez a szerződés megszűnt, így a kárigényt közvetlenül a cégnek nyújthatják be az utasok. Mutatjuk, milyen lehetőségeink vannak a kárunk megtérítésére.
Sokakat megdöbbentett, hogy a néhány éve felújított 2-es metró balesetet szenvedett hétfő reggel. A balesetben több mint tízen (a BKK közleménye szerint csak nyolcan) megsérültek, a balesetet szenvedettek között volt végtagtörés, fejsérülés, sőt, kétszeres bordatöréses mellkasi sérült is.
Egy utasnak a sérülése olyan súlyos, hogy emiatt le kell mondania a már befizetett, bécsi adventi utazását, emiatt pedig kártérítési pert fontolgat. Az eset súlyosságát egyébként az is mutatja, hogy az ügyben a rendőrségi eljárás indult.
Nincs biztosítása a vállalatnak?
2012 január 1-ig az érvényes jeggyel vagy bérlettel utazókat a fővárosi közlekedési járműveken a közlekedési vállalat biztosította, azonban ekkor a szerződés megszűnt, így a balesetet szenvedőknek nincs automatikus utasbiztosítása. Ezzel a BKV (egy 2012-es közleménye szerint) évente 50 millió forintos megtakarítást ér el.
Sok más vállalathoz hasonlóan van a közlekedési vállalatnak felelősségbiztosítása, amely a baleseteknél fizet, ez azonban nem automatikus. A BKK üzletszabályzata szerint:
Ez alapján a BKK lehet, hogy automatikusan kártérítést fog fizetni a balesetben sérülést szenvedőknek, azonban a publikus üzletszabályzat ebben a kérdésben erősen hiányos, így a balesetben sérülést szenvedőknek érdemes a kárigényüket jelezni a társaságnak.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ez azt jelenti, hogy akár fizethetnek is, de a kártérítési eljáráson valószínűleg végig kell verekednie magát a károsultnak. Ha tehát a baleset miatt hosszabb távú problémák lépnek fel (egy bordatörés gyógyulása akár hónapokig is eltarthat) és a BKK nem téríti meg a kárt, akár jogi útra is lehet terelni a kérdést.
Mielőtt ilyen radikális módszert választunk, mindenképp érdemes egyezetni a kár ügyében a BKK-val, ha pedig ez nem vezet eredményre, akkor érdemes felkeresni a békéltető testültet, ahol pénzügyi vitás kérdéseket tisztáznak. Ha ezek után sem sikerül kellőképpen rendezni az ügyet, akkor még mindig kezdeményezhetünk bírósági eljárást.
Címlap: MTI/Mihádák Zoltán
Óriási bejelentést kapott rengeteg magyar autós: súlyos költség lett olcsóbb, ezt már sokan megérzik
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a III. negyedévben.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








