A Google a hétvégén frissítette térképeit az amerikai földrajzinév-nyilvántartás (GNIS) adatai alapján.
Este tartják a szertartást, amelyen a Vatikán hivatalosan is megállapítja Ferenc pápa halálát - közölte a Szentszék hétfőn.
A pápa első ravatala a Szent Márta-házban lesz, ahol elhunyt. A szertartást Kevin Farell bíboros vezeti, aki hétfő délelőtt bejelentette a katolikus egyházfő halálát. A ravatalhoz a bíborosi testület tagjai, a pápa legközelebbi munkatársai, segítői és a Pápai Állam tisztségviselői járulhatnak.
Matteo Bruni, a szentszéki sajtóközpont vezetője közölte: Ferenc pápa koporsóját a Szent Péter-bazilikába viszik majd át, hogy pontosan mikor, még nem tudni. Az április 25. és 27. közötti jubileumi programokat más időpontra halasztják, így elmarad Carlo Acutis, a 2006-ban elhunyt olasz fiatalember vasárnapra tervezett szentté avatása.
A jubileumi eseménysorozat azonban később folytatódik - tette hozzá. Matteo Bruni emlékeztetett arra, hogy Ferenc pápa húsvét vasárnap megjelent a Szent Péter-bazilika lodzsáján és a pápamobillal körbejárta a Szent Péter teret. "Elbúcsúzott tőlünk" - fogalmazott a szentszéki szóvivő. A pápaválasztó konklávé időpontját a temetést követően tűzik ki. A Sixtus-kápolnában sorra kerül konklávén a nyolcvan évnél fiatalabb bíborosok vehetnek részt.
Tényleg csatlakozhat az világ egyik leggazdagabb országa az EU-hoz? Donald Trumpon is múlhat a dolog
Az Európai Unió szempontjából Izland csatlakozása komoly sikertörténetet jelentene a Brexit után.
Súlyos kijelentést tett a volt ukrán miniszter: szerinte már csak néhány hónapja maradt az országnak
Többévnyi halasztás után 2026 nyarán ismét a figyelem középpontjába került az ukrán elnökválasztás kérdése,
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







