A lakosság 85%-a támogatja, hogy a dolgozók maguk dönthessenek arról, mikor és mennyit dolgoznak.
Komoly tárgyalások zajlanak Ukrajna és Magyarország között, amit Zelenszkij és a magyar külügyminisztérium is megerősítettek.
Valóban zajlanak a tárgyalások Ukrajna és Magyarország között egy kétoldalú egyezményről, amelyben az ott élő magyar kisebbség jogainak visszaadásáról is szó van - erősítette meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
A politikus egy kárpátaljai rendezvényen beszélt erről, kiemelve, hogy a kisebbségek kérdését “fel lehet vetni, de gyorsan meg kell oldani, hogy ne legyenek problémák államaink között" - számol be erről a hvg. Zelenszkij szavai ezzel mintegy megerősítették a tárgyalások tényét a másik oldalról is, ugyanis a magyar külügy már tegnap megerősítette az értesülést.
Érdekesség, hogy úgy tűnik, Zelenszkij nem úgy jön ki mindebből, ahogy szeretett volna. Nemhogy a magyar kisebbségek ügye szerepel ugyanis a dokumentumban, de a magyar fél azt is mondta, hogy az ország NATO-csatlakozása nem képzheti részét a megállapodásnak.
címlapkép: Alessandro Della Valle, MTI/MTVA
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







