Nem biztos, hogy a közbiztonság és a higiéniai körülmények romlására a boltok környékén a készpénzhasználat kivezetése a megfelelő válasz.
Negyvenhét nap után ma újranyitott az IKEA, meg is indult a vásárlók tömege: több száz ember állt sorba az Örs vezér teri üzletnél.
A bútoráruház előzetes bejelentése szerint reggel 9 és délután 15 óra között lesznek majd nyitva a boljaik, és egyszerre csak 500 vásárló tartózkodhat az épületben. A nyitás reggelén már kígyózó sorokban álltak a vásárlók a mélygarázsban. Korábban az Ikea közleményben írta, hogy a vásárlók csak abban az esetben léphetnek be az áruházba, ha eltakarják az arcukat (a szájukat és orrukat egyaránt).
A dolgozók maszkot, arcpajzsot és kesztyűt fognak viselni. Emellett kézfertőtlenítőket helyeznek ki az áruházakban, ahol gyakrabban fertőtlenítik a padlót és a tárgyakat is. A vásárlók nem használhatják a sárga bevásárlótáskákat, de a kékeket igen, amiket meg kell venniük majd.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







