Fillérekből újíthatod meg a ruhatárad: brutális akciókkal várnak a diszkontok, hiperek

2018. október 12. 17:30

Az ősz beköszöntével sokan döntenek a ruhatárak felfrissítése mellett. Jó hír azonban, hogy ma már nem csak a méregdrága márkás ruhadarabok kecsegtetnek jó vagy megfelelő minőségű ruhákkal, hanem ezeket simán beszerezhetjük a hétvégi bevásárlás során is különböző diszkontokban és hipermarketekben. E boltok aktuális akció közül válogattunk.

Az ősz beköszöntével sokan döntenek a ruhatárak felfrissítéséről. A különböző ruhaboltokban cirkálva azonban hamar rádöbben az ember, hogy egy-egy csinosabb - márkás - darabért is képesek akár 10-20 ezer forintot is elkérni a kereskedők, sőt ennél még többet is.

Nem kell ugyanakkor egyből temetni az új kollekciók beszerzését, hiszen több lehetőség közül is választhatunk a felmerülő költségek kordában tartását illetően. Vásárolhatunk például hibás, de könnyen javítható ruhákat, amiknek az árcédulája jóval barátságosabb, mintha bontatlanok és makulátlan állapotúak lennének. Félrevarrások, kisebb lyukak, adott esetben ezek jelenthetik a takarékos megoldást.

A hibás ruhák helyett válogathatunk turkálókból is. Ennek mára Magyarországon igen nagy hagyománya lett, és a zsákos válogatóstól egészen a vállfás helyekig, akár márkás darabokra is lelhetünk szinte használatlan állapotban. Ha valakit zavar például a turkálás ténye próbálkozhat netes adok-veszek oldalakon keresgélni vagy különböző csere-bere fórumokon megtalálni a számára leginkább tetszi kiegészítőket. Az igazán kalandvágyók garázs és egyéb vásárokon is próbálkozhatnak bezsákolt ruhatömegekkel, amik között potom áron is találhat bárki minőségi, jó állapotú ruhát.

Az eddig felsoroltakon túl jó alternatíva lehet a különböző hipermarketekben és diszkontokban fellelhető ruhakollekciókat megcélozni. Ezeken a helyeken ugyanis a kedvező árak mellett sokszor modellek és csúcs divattervezők neve által fémjelzett darabokhoz is simán hozzájuthatunk. Az pedig már csak hab a tortán, hogy mindezt egybeköthetjük a hétvégi bevásárlással.

Ha azonban mindenképp ragaszkodunk a ruhaboltokhoz, akkor is érdemes résen lennünk, hiszen nem csak egy-egy szezon elején és végén, hanem a szezon közben is kifoghatjuk a nagy leárazásokat. Persze az üzletek online felületén szinte állandóak az akciók, ám most offline is nagy kedvezményekbe futhatunk bele. Sok kereskedő így próbál helyet csinálni az új téli termékeinek, és megszabadulni a nyári, kora őszi feleslegétől. Nem ritka, hogy kifoghatunk ezekben a napokban pár bentragadt kitűnő nyári holmit az eredeti ár töredékéért, akár 60-70 szzalékos kedvezménnyel. Úgyhogy nincs is ennél jobb időszak a ruhatárunk melegebbé tételére.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Tesco

A hipermarketben a női steppelt dzsekiket 8 490-13 900 forintért, női párkát 17 900 forintért, míg női kötött pulóvert 3 990 forintért lehet hazavinni. A férfiak sem maradnak persze hoppon az üzletekben, számukra a bolt kínál pufi dzsekit 8 490, mellényt 5 990, kötött pulóvert pedig 5 490 forintért.

Ha ennél is több Tescós akció érdekel, ide kattintva elérheted!

Lidl

A diszkontban hétfőtől, azaz október 15-től lehet majd beszerezni meleg holmikat. Ezek közül az Esmara női polárpulóver 2 999, a polármellény 2 999 forintba kerül. Női és férif thermo felsőket, illetve nadrágokat 1 699 és 2 999 forintos áron lehet vásárolni. A boltokban a férfiak is találhatnak jó fogásokat, nekik például a polárpulcsi 3 799, míg egy kifordítható mellény 3 999 forintba kerül. A felső ruházaton kívül a hölgyek találhatnak maguknak női bélelt bakancsot 5 499, thermo leggingset 1 499 vagy zoknikat 1 599/ 5 páros áron. A ruhadarabokon felül összecsukható esernyőt is lehet venni 2 499 forintért.

A diszkont további akcióiért fusd át a Lidl 41. heti akciós kiadványát!

Aldi

Az Aldi címlapon hirdeti kismama felsőit 2 499-2 999 forintért, de ezen felül szoptatós felsőt is kínálnak 1 999 forintért vagy 3 az 1-ben hordozót 6 999 forintért. A kismama felszereléseken túl a diszkont kínál női vagy férfi futófelsőket 5 999, futónadrágot 4 999 vagy sportcipőt 6 999 forintért. Az Aldi egyéb kiegészítőket is kínál, kesztyűket és sapkákat 1 199, sportmelltartót 2 999, futózoknit 1 499, LED-homloklámpát pedig 2 999 forintért lehet a kosárba hajítani. 

A diszkont további kedvezményes ajánlatait itt futhatod át!

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm