Jelentősen bővíti exkluzív együttműködését a brit Marks & Spencer márkával a Rohlik-csoport, a hazai Kifli.hu online szupermarket anyavállalata.

Egy friss tanulmány szerint 2022-ben 42%-kal többen kezdenek el jóval az ünnepi szezon előtt ajándékot vásárolni. Az indoklás egyszerű, az infláció nő és a vásárlók attól tartanak, hogy a termékek decemberben drágábbak lesznek, mint a nyár végén vagy az ősz elején. Ez kedvezőnek tűnhet az online eladók és a webáruházak számára, de a korai „roham” logisztikai nehézségekkel is jár.
Az ünnepi vásárlás minden évben egyre korábban kezdődik, mivel a fogyasztók egy jelentős része úgy gondolja, hogy a korai kedvezményekkel jó „üzletet köt”. Ezzel szemben vannak, akik azért kezdik meg már hónapokkal korábban a bevásárlást, hogy a költségvetésükön belül maradjanak – állítja Bogdan Colceriu, az e-logisztikai szolgáltatásokkal foglalkozó Frisbo vezetője. Egy Google által készített jelentés szerint 2021-ben az EMEA-vásárlók (Közel-Kelet, Európa és Afrika vásárlói) 21%-a már júniusban elkezdte az ünnepi vásárlást.
„Az idei év számos kihívást tartogat a kereskedők számára. Az egyik ilyen nehézség a készletek korai kimerülése a fő keresleti idő előtti növekedés miatt. A kínálathiány miatti aggodalmak napról napra nőnek, annak ellenére, hogy a csúcsidőszak kezdete több hét múlva lesz esedékes. A szakértők attól tartanak, hogy mire a rendes ünnepi vásárlási szezon elkezdődik, az "online polcok" szinte teljesen kiürülhetnek. Ráadásul a túl korai készletkimerülés a vásárlókat a versenytársakhoz tereli, ami azt jelenti, hogy webáruházak elesnek egy remek bevételszerzési lehetőségtől” – állítja Bogdan.
Egy másik nagy probléma az időhiány a raktárkészlet egyensúlyának megteremtéséhez. A készleteket mindig egyensúlyban kell tartani a pénzforgalom növekedésének, a raktárterületetek maximalizálásának és a vevői igények kielégítésének érdekében. Ez a kereslet és a kínálat ingadozása miatt azonban jelentős nehézséget jelent. A fogyasztók jobb és gyorsabb szolgáltatások iránti igénye miatt mindennek, ami a weboldalon szerepel, raktáron kell lennie. Ez viszont nyomást gyakorol az egész ellátási láncra.
A felmerülő nehézségekre megoldást jelenthet a készletek optimális szinten tartása. Annak megállapítása, hogy miből mennyire lesz szükség raktáron, nagy kihívást jelenthet, különösen a gazdasági bizonytalanság idején. A legfontosabb lépés a készlet optimális szintjének kialakításához, annak megértése, hogy egyáltalán milyen típusú készletre van szükség. A becsléshez a legutóbbi értékesítési csúcsszezon remek kiindulási alapot jelenthet.
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
„Az e-kereskedelmi vállalkozások hatékonyságának és termelékenységének javításához egy másik módszer az üzemeltetési folyamatok optimalizálása és automatizálása. Az online kereskedelemmel foglalkozó cégeknek érdemes megfontolnia azt, hogy az emberekből álló csapatokról olyan intelligens szoftverrendszerekre álljanak át, amelyek képesek kezelni a rendelések feldolgozását, a készletgazdálkodást és a visszáru kezelését. A munkaerő, a költségek és a belső tevékenység egyszerű üzleti auditja olyan technológiák bevezetését hozhatja, amelyek jelentős megtakarításokat és hatékonyságjavulást eredményezhetnek” – javasolja a cégvezető.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Fenntarthatóság és sztármárkák: ezek a legfrissebb trendek a drogériákban
Utánajártunk, hogy mekkora a keresletnövekedés a celebmárkák iránt és hogyan zajlik a termékfejlesztés.
-
Megtérülhet egy csúcskategóriás robotporszívó? A Dreame X50 Ultra Complete válasza meglepő! (x)
Elsőre két dologgal érdemes tisztában lennünk! Az első kérdés, hogy Ön olyan átlagos háztartások közé tartozik-e, amelyek évente több száz órát töltenek takarítással? A második kérdés, hogy mennyit ér Önnek a szabadidő?
-
Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.
-
Állampapír? Globális piacok? TBSZ? - A szakértő válaszol (x)
A Lightyear befektetési platform március 5-én webináriumot szervezett az állampapírokról és a tartós befektetési számla (TBSZ) előnyeinek kihasználásáról.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


