Kihúzták a Hatoslottó 42. játékhetének csütörtöki nyerőszámait, a tét pedig 1,14 milliárd forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
A magyar lakosság közel 40 százaléka szerencsebefolyásoló erőt tulajdonít Péntek 13-nak: többségük (71%) abban bízik, hogy ez a nap szerencsét hoz. A szerencsejátékosok az átlagnál is jobban hisznek Péntek 13 rendkívüli erejében, ami különösen a kaparós sorsjegyek, az Eurojackpot és a Luxor játékosokra igaz - derül ki a egy reprezentatív felméréséből.
A 13-as számhoz és az igencsak ritka, évente legfeljebb háromszor előforduló Péntek 13-hoz fűződő hiedelmek és babonák régóta a mindennapok részét képezik. Péntek 13-án sokan próbálnak szerencsét, a 13-as szám pedig szerencseszámként is az egyik legnépszerűbb a hazai játékosok körében. A magyar lakosság több mint felének van szerencseszáma, és bár többnyire a 7-es az, rögtön ezután a 13-as szám következik.
Azt, hogy milyen sokan játsszák meg rendszeresen a 13-as számot, az Ötöslottó nyertesek számának alakulása jelzi igazán. Míg átlagos heteken 1000 játékosból 22-24 szerencsés ér el egynél több találatot, addig
A magyar lottótörténet eddigi legnagyobb nyereménye is a 13-as számhoz köthető, hiszen a 2017. február 10-én az Eurojackpot játékon bruttó 22 569 528 eurót, azaz közel bruttó 7 milliárd forintot nyerő hazai szerencsés számai között is szerepelt a 13-as.
Szeptember 13-a, péntek most a szokásosnál is nagyobb nyerési lehetőségeket kínál, sőt, a hét minden napja kiemelt szerencsenap lehet az Ötöslottó, a Joker, a Luxor és a Kenó játékosok számára. A Szeptemberi Szerencsenapok akció keretében ugyanis több mint 84 millió forint összértékben nyerhetnek: az akciós játékok között az Ötöslottó és a Joker esetében 1-1 millió, a Luxor esetében 300 ezer, a Kenó esetében pedig 200 ezer forint napi nyereményt vihetnek haza a játékosok, míg a ráadás sorsoláson az Ötöslottóval és a Jokerrel 13-13 millió forintot, a Luxorral és a Kenóval 3-3 millió forintot is nyerhetnek a szerencsések. A legszerencsésebb napon, Péntek 13-án pedig mind a 4 játékon 13-13 darab napi nyereményt sorsol ki a Szerencsejáték Zrt.
KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső SKANDINÁV LOTTÓ aloldalunkon
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







