Egyre kevésbé szeretnek a magyarok sütni, főzni, mosogatni: így ússzák meg

2019. február 10. 10:00

Sokkal gyorsabban nő a vendéglő az élelmiszerboltnál. Át is rendeződik az élelmiszerfogyasztás. Öt esztendő alatt a kétszeresét ugrották a vendéglők növekedési ütemben az élelmiszerboltokénál. A vásárlók ráadásul mindenhol a kényelmet keresik.

Nem várt fordulat volt 2018 decemberében az, hogy az élelmiszerboltokban alig vásároltak többet, mint egy évvel korábban, így az előrejelzett élelmiszerpiaci növekedésből szinte semmi sem lett az év legvégén a legfrissebb statisztika szerint. Pedig volt mikulás, karácsony és szilveszter is. Az élelmiszerboltok egyébként általában lassabban mozogtak korábban a boltos költekezés bővülésének átlagánál, de ez érthető is, hiszen a családi költekezésben itt számolgatnak a miből-mennyit alapon a legtöbbet a háztartások - írja közleményében a blokkk.com

Az elmúlt években az élelmiszerboltok forgalma évről-évre ugyan bővült, de a növekedés tempója lassult valamelyest. 2014-18 között az élelmiszerboltos vásárlások közel ötödével nőttek (volumenben, azaz mennyiségben), miközben a boltos kiskereskedelem egésze 30 százalékkal ugrott meg (a másik ág, az iparcikkes vásárlások tempója sokkal gyorsabb volt).

Szépen hízott a vendéglátás is közben (ez nem része a boltos költekezésnek a hivatalos besorolások szerint). A növekedés üteme ugyan hullámzott, de összességében - öt esztendő alatt együtt számolva - megközelítette a negyven százalékot. Ez nem csak azt jelenti, hogy a növekedés üteme kétszerese volt az élelmiszerboltosokénak, hanem azt is, hogy sebességben lepipálta a boltos kiskereskedelem egészét is - írja a portál, ami korábban már rámutatott arra, hogy a vendéglátás általános forgalmi adójának kulcsa 2017-ben és 2018-ban két lépcsőben 5 százalékra csökkent, de ebből a kedves vendégek az árlapokon semmit sem láttak mert nem csak nem csökkentek, hanem éppen fordítva, közben emelkedtek az éttermi árak (egyébként a kereskedelmi vendéglátás, a munkahelyi vendéglátás és a szeszesital fogyasztás áfakulcsa nem változott, maradt 27%).

Pénztárca lapítás

Az élelmiszer költekezés egészén belül a vendéglők súlya 16 százalékról 19 százalékra nőtt, ami várható is volt a gyorsabb tempó mellett (a látszólag kicsinek tűnő elmozdulás azért egyáltalán nem elhanyagolhat). Ez végül azt jelenti, hogy ha a kedves vásárlónak több a pénze, abból a többet visz a vendéglőbe, mint az élelmiszerboltba.  Így átformálódik a költekezés szerkezete az élelmiszereken belül is.

Az elmúlt öt év során az élelmiszer költekezés egésze közel ezernégyszáz milliárd forinttal emelkedett (folyó áron számolva), és ennek a pénznek - tehát a növekménynek - a 30 százalékát a vendéglősök zsebelték be, miközben az élelmiszerboltosokkal közös élelmiszeres piacnak csak ötöde kötődött hozzájuk az időszak végén - számol be a közlemény.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az okok közül néhányat boncolgatva az első, hogy a vastagabb pénztárca eleve engedi a drágább költekezést is. Persze a vendéglő nem ok nélkül drágább, hiszen a kényelmet is meg kell fizetni: nem kell boltba rohangálni előtte, krumplit hámozni, panírozni, sütni-főzni, sőt, fel is szolgálják, az evés-ivás utáni mosogatás pedig a felejtős körbe tartozik.

De úgy látszik ebből is, a kényelemre, ha van rá pénz, van rá igény is. És ez a fogyasztás más területein is széles sávban söpör, hiszen sok más egyéb mellett ennek is köszönhető a boltba járást kímélő web száguldása, vagy éppen az élelmiszerboltokban is a kész hidegkonyhás, vagy éppen a büféételek kínálatának bővülése is. A plázák is a kényelmi szolgáltatásokból többet nyújtanak, mint régebben.

Hozzájárult a váltáshoz a turizmus erősödése is, hiszen ha már utazik a család, megy ugyan boltba is, de a lángos és a sültkolbász, sülthal pihentető és csábító csemege volt mindig is az állóbüfékben, de kinek-mire futja alapon a vendéglők vonzereje is nőtt.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem