Az alkoholmentes szegmens, ami az alkoholmentes lagereket és radlereket is tartalmazza, az elmúlt 10 évben jelentős növekedést mutatott.
A Magyar Nemzeti Bank "450 éves az unitárius egyház" megnevezéssel 10 000 forint névértékű ezüst és 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki 2018. november 12-én az egyetlen magyar alapítású egyház 450 éves fennállásának alkalmából, valamint a vallásszabadságot hirdető tordai országgyűlés emlékére.
2018-ban ünnepli 450 éves intézményes fennállását a Magyar Unitárius Egyház, melynek létrejöttét az 1568-as tordai országgyűlés vallásügyi törvénye tette lehetővé. A törvénynek köszönhetően a reformáció különböző ágai szabadon és békés úton alakulhattak önálló egyházzá, lehetővé téve a négy bevett vallás (a katolikus, a református, az evangélikus és az unitárius) felekezeti rendszerének a kialakulását.
A "450 éves az unitárius egyház" megnevezésű emlékérmék hazánk törvényes fizetőeszközei, de nem forgalmi célokat szolgálnak, elsődleges szerepük a megemlékezés, a tisztelgés a Tordán elfogadott törvény előtt, amely a világtörténelem során először határozta meg a modern demokrácia egyik alapértékét, a szabad vallásgyakorlás jogát, és tette lehetővé többek között az egyetlen magyar alapítású egyház intézményesülését is. Az ezüst és a színesfém változat azonos érmeképpel rendelkezik, csak értékjelzésükben térnek el.
Az emlékérmék előoldalának letisztult képét a 18. században készült Bölöni psalterium, a kéziratos unitárius énekeskönyvek egyik ritkaságszámba menő példánya ihlette. Az emlékérme kötelező kellékei az énekeskönyvben használt betűtípussal jelennek meg: a 10 000 illetve a 2000 forint értékjelzés, a Magyarország felirat, melynek kezdőbetűje az énekeskönyv egyik iniciáléját idézi, római számokkal jelölve a 2018-as verési évszám, valamint a BP. verdejel. Az emlékérmén megjelenő díszítősávot a psalterium egyik fejlécének díszítőmotívuma ihlette. A díszítőmotívum alatt látható az emlékérmét tervező Bitó Balázs ötvösművész mesterjegye.

Az unitárius egyház visszanyúl a Bibliához, mint forráshoz, amit az érme hátlapja is tükröz. A hátlap központi motívumaként a Magyar Unitárius Egyház címere jelenik meg, mely kősziklán álló galambot, körülötte a farkába harapó kígyót ábrázol, utalva a bibliai idézetre "legyetek tehát okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok." (Mt 10,16b)

A címer fölött az EGY AZ ISTEN félkörirat olvasható, amely az unitárius templomok, templomtornyok jellegzetes felirata, alatta pedig az 1568. évi tordai országgyűlés vallásügyi törvényében is előforduló szentírási igehely (Ef 2,8) A HIT ISTEN AJÁNDÉKA szerepel. Felső félköriratban kiemelve jelenik meg a 450 ÉVES AZ UNITÁRIUS EGYHÁZ felirat, mely egyben utal az emlékérme kibocsátásának alkalmára is. A központi motívum két oldalán, bal oldalon a vallásszabadságot törvénybe iktató tordai országgyűlés és az unitárius egyház megalakulásának évszáma, 1568, jobb oldalon az emlékérme kibocsátási éve, 2018 szerepel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mindkét emlékérme átmérője 38,61 mm, széle recézett. A 10 000 Ft névértékű emlékérme 925 ‰ finomságú ezüstből, míg a 2000 Ft névértékű színesfém változat réz (75%) és nikkel (25%) ötvözetéből készül. Az emlékérmék ezúttal is korlátozott példányszámban jelennek meg: 5-5000 darab verhető a 31,46 gramm súlyú ezüst érméből tükörfényes (proof) kivitelben, valamint a 30,8 gramm súlyú színesfém érméből, selyemfényes (BU) kivitelben.
Az emlékérmék értékközvetítő, ismeretterjesztő szerepének minél szélesebb körű betöltését elősegítendő, a "450 éves az unitárius egyház" megnevezésű ezüst emlékérme a kibocsátást követő három hónapig, a színesfém emlékérme egy évig névértéken vásárolható meg 2018. november 12-től a Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában (V. ker. Budapest, Báthory u. 7.), illetve a vállalat honlapján üzemeltetett webáruházban (https://www.penzvero.hu/).
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








