Egy Indiából származó alapanyagban rákkeltő anyag előanyagát mutatták ki határérték felett, ezért a magyar hatóságok azonnali termékvisszahívást rendeltek el.
Az élelmiszerárak emelkedését vetíti előre, hogy augusztusban 6 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak éves összehasonlításban - írta a szombati Népszava.
A lap szerint komolyabb drágulást hozhat ősszel a liszt és a pékáruk piacán a búza felvásárlási árának 15 százalékos emelkedése. Az árnövekedést nemcsak a hazai, mintegy 10 százalékos terméskiesés okozta, a nagy európai gabonatermelő országokban is átlag alatti mennyiséget takarítottak be.
A zöldségfélék termelői ára egy év alatt majd negyedével, a burgonyáé több mint 40 százalékkal nőtt a KSH legfrissebb adatai szerint - emlékeztet a lap. Hozzátették, hogy a tej és tojás drágulása az év eleje óta töretlen, és e két termékcsoportnál a korábbi áfacsökkentés hatása úgy múlt el, hogy nem is hozott érzékelhető árcsökkenést.
Akad példa árcsökkenésre is: a gyümölcsök termelői ára némileg mérséklődött tavalyhoz képest, ezen belül elsősorban az alma és a szilva ára esett jelentős mértékben, amiben szerepet játszhatott az átlagot meghaladó termés.
Ledó Ferenc, a FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Népszavának elmondta: becslések szerint a tavalyi 625 ezer tonna után az idén 750 ezer tonna alma termett itthon. A nagy exportőrnek számító Lengyelországban pedig az előző évi 2,7 millió tonnával szemben 4,5-4,7 millió tonna almát takarítottak be, amit 80-100 forintos áron kínálnak a magyar kereskedőknek. Szilvából az idei 65 ezer tonnás termés jónak számít, emellett a termék árának csökkenéséhez az is hozzájárult, hogy a legnagyobb felvevőpiacon, Németországban szintén jó volt a termés.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







