A magyar konyha nemcsak az ízeiben, hanem a nyelvében is gazdag: ugyanaz az étel más nevet kaphat attól függően, hogy az ország melyik részén járunk....
Az átlag magyar is mindössze napi 670 forintot költ élelmiszerekre és alkoholmentes italokra, de millióknak ennél jóval kevesebből kell megoldaniuk fizológiai szükségleteik kielégítését.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2016-ra vonatkozó adatai szerint az átlag magyar havi 77 100 forintot költ. Ennek legnagyobb része pedig - az összes fogyasztási kiadás 26,5 százaléka - élelmiszerekre és alkoholmentes italokra megy el. Ez azt jelenti, hogy átlagosan
Nincs mese, ez rendkívül kevés. Csak példaként, itt érdemes felidézni, micsoda botrány kíséri már évek óta a hazai közétkeztetés - köztük az iskolai menzák és kórházi ellátás - fejadagjait. De talán, ami ennél is súlyosabb, hogy ez a statisztikai átlag, azaz komolyabb szórást feltételezve tömegek lehetnek az országban, akik ennek töredékéből próbálnak meg nem éhen halni.
Hogy körülbelül hány embert érinthet a fent vázolt statisztikai szórás, ahhoz iránymutatóként szolgálhat a Policy Agenda napokban publikált felmérése, amely szerint a lakosság 36 százaléka él jelenleg a létminimum alatt, azaz havonta kevesebb, mint 88 619 forintból.
Hasonlóan a KSH által korábban publikált, aztán később megszüntetett irányszámokhoz, a Policy Agenda is a normatív élelmiszerfogyasztást vette alapul a létminimumértékek megállapításához. Azaz azt nézték, hogy az adott háztartásban élők mit esznek, és az mennyiben felel meg a hivatalosan meghatározott egészséges táplálkozásnak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A létminimum élelmiszerkosarának tartalma közepes fizikai igénybevétel esetén fedezi a vonatkozó egészségügyi és táplálkozástudományi követelményeknek megfelelő teljes tápanyag-, vitamin- és ásványianyag-szükségletet. A KSH egyébként korábban egy felnőtt esetén napi 2400 kalóriával számolt. Egy felnőtt esetében többek között ennek kellene lennie a kosárban:
- napi 81 gramm fehérje (ezen belül 32 gramm állati fehérje)
- 83 gramm zsír
- 356 gramm szénhidrát
- 800 milligramm kalcium
- 3500 milligramm kálium
- 13 milligramm vas
- 60 milligramm C-vitamin
A háztartások különböző korú tagjainak tápanyagszükséglete természetesen nem azonos. A felnőttekéhez képest - az OÉTI számításai szerint - a 14 éven aluliak élelmiszer-normatívája 77,8 százalék, a 60 évnél idősebbeké pedig 88,2 százalék. Ily módon az aktív korú felnőttek 2016. évi 24 584 forintos havi élelmiszer-normatívája mellett ez az érték 14 éves korig 19 126 forint, az időskorúaké pedig 21 683 forint.

Gigateszten 11 márka 24 fagyasztója: ezek a legjobbak a piacon 2025-ben, nem lehet velük mellényúlni
Egy különálló fagyasztó nemcsak a szezonon kívüli gyümölcsök és zöldségek tárolására jó: igazi ételmentő eszköz,
-
Kupon Kánaánnal indul az október a SPAR-ban (x)
Kapcsold turbóra az őszi bevásárlást a SPAR és INTERSPAR áruházakban! Az új kuponfüzet 2025. szeptember 29. és október 1. között szerezhető be országszerte a promócióban részt vevő áruházakban, miközben a kuponok a MySPAR appban is elérhetőek.
-
Lehet-e egyszerre fenntartható és biztonságos az áramellátás? (x)
Rengeteg a feladat a magyar energiaszektor előtt, de szerencsére megoldási irány is akad bőven – derült ki a villamosipar első számú szakmai rendezvényén.


