Újbuda polgármestere kész tényként közölte a készpénzes üvegvisszaváltás kivezetését, pedig még nincs végleges döntés.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közleményben cáfolta azt a sajtóértesülést, miszerint a fogyasztói árak emelését fontolgatja több kiskereskedelmi vállalkozás. A szövetség szerint a munkabéremelés költségét elsősorban más kiadások átcsoportosításával, átütemezésével, lefaragásával gazdálkodják majd ki a vállalkozások.
Az OKSZ megítélése szerint a kereskedelemi vállalkozások béremelésre kényszerülnek ugyan a munkaerőhiány miatt, de az áremelést elkerülik, az éles piaci verseny miatt - véli az OKSZ.
A szövetség szerint a munkabéremelés költségét elsősorban más kiadások átcsoportosításával, átütemezésével, lefaragásával gazdálkodják ki, sok esetben a nyereség terhére.
A szövetség közleménye szerint a kereskedelemben vállalkozástípusonként és szakmacsoportonként is nagyok a bérkülönbségek, 50-100 ezer forint közötti eltérések is megfigyelhetők.
- írják.
Megítélésük szerint a nagyáruházak eddig kezelni tudták a munkaerőhiányt, természetesen elsősorban béremeléssel: "az elmúlt időszakban többen is jelentettek be két számjegyű béremelést, de a fogyasztói árszintet nem áll szándékukban emelni. Mindössze néhány esetben alakult ki súlyosabb helyzet, ezeket azonban előreláthatóan rövid időn belül enyhíteni tudják" - fogalmaznak a közleményben.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hozzátették: a vasárnapi nyitva tartás többletköltségeit nem terhelik vásárlókra a kereskedők, itt is elsősorban költség átcsoportosítással enyhítik a feszültséget. A többletköltségek egy részét pontosan a korábban tervezett nyereség terhére számolják el az áruházláncok.
- hívják fel a jogalkotók figyelmét a közleményben.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







