Bajnai Gordon kormánybiztos tegnapi bejelentése szerint a parlamenti vita elmaradása ellenére sem adja le a kormány Brüsszelnek a magyarországi fejlesztési tervet a pártokkal történő egyeztetés nélkül - írja a Napi.
A vitanapra a tervek szerint október második hetében kerül majd sor. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetője szerint a társadalmi vita során hasznos észrevételek hangzottak el, amelyeket később be is emeltek a fejlesztési tervbe. Ennek eredményeképpen a kijelölt összegsáv felső felében lesz a humántőke-beruházások támogatása, a vidéki tudásalapú fejlesztések kerete, illetve a kkv-ket támogató alap is bővülhet.
A kormány szerdán döntött a nyugdíjak 1,2 százalékos emeléséről is, amelyet a nyugdíjasok novemberben fognak megkapni a 13. havi nyugdíj második felével együtt, így az idősebb generáció boldogan várhatja majd, hogy mikor csönget a postás, aki az átlagos 60-65 ezer forintnyi nyugdíj helyett most 106-107 ezer forintot hoz majd. Az intézkedés összesen 29,3 milliárd forint kiadást jelent majd a büdzsének.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







