A kábeltelevíziós szolgáltalások árait is növelni fogja az ÁFA-kulcs 15-ről 20 százalékra való emelése, amelynek következtében szeptember elsejétől egységesen 20 százalékos adó terheli majd az internet-, a telefon- és a kábeltelevíziós szolgáltatás díjait.
A kábeltelevíziós szolgáltalások árait is növelni fogja az ÁFA-kulcs 15-ről 20 százalékra való emelése, amelynek következtében szeptember elsejétől egységesen 20 százalékos adó terheli majd az internet-, a telefon- és a kábeltelevíziós szolgáltatás díjait - írja a Napi.
A UPC Magyarország Kft. Szóvivője, Szűcs László szerint a bruttó végfelhasználói díjak a jövő hónaptól négy százalékkal emelkednek, amelyről már értesítették ügyfeleiket. A társaság általában év elején módosítja az tarifáit az infláció és a költségek változásának függvényében.
A UPC természetesen tisztában van vele, hogy lesznek olyanok, akiket ez az emelés nagyon érzékenyen fog érinteni, és azzal próbálják majd csökkenteni kiadásaikat, hogy alacsonyabb tarifacsomagra váltanak, vagy lemondják a szolgáltatást, de cég szóvivője által elmondottakból kiderül, hogy sok esetben néhány hónap múlva ők is visszatérnek eredeti választásukhoz.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








