Rekordokat döntöget az idén a balatoni idegenforgalom, vannak olyan strandok, melyeken a korábbiakhoz képest 50%-kal több a vendég. A sikerhez nem csak az időjárás járult hozzá, a tudatos marketingtevékenységnek is kiemelt szerepet tulajdonítanak a szakemberek.
Rekordokat döntöget az idén a balatoni idegenforgalom, vannak olyan strandok, melyeken a korábbiakhoz képest 50%-kal több a vendég. A sikerhez nem csak az időjárás járult hozzá, a tudatos marketingtevékenységnek is kiemelt szerepet tulajdonítanak a szakemberek - írja a Magyar Hírlap.
Júliusban igazi csúcsszezonról beszélhettünk, ám a vendégek az augusztus eleji hűvösebb idő miatt sem fogyatkoztak meg. A nagy melegben az angolok elmentek, jöttek azonban helyettük lengyelek, szlovákok, osztrákok, spanyolok és bajorok is.
A marketingtevékenység során elengedhetetlen annak hangsúlyozása, hogy nem csak a tóban lehet fürdeni, hiszen számos melegvizes fürdő is várja a pihenni vágyókat.
A Keszthely-kártya is egyre népszerűbb, a Balatonnál legalább öt napot eltöltők számára kedvezményeket biztosító kártyát tavaly 483 család váltotta ki, idén azonban már július végén meghaladta az ezret ez a szám.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A csúcsidény ugyan véget ér augusztus 20 után, várhatóan azonban nem lesz olyan éles a különbség a szezonok között, mint az előző években.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







