Egyre nehezebb a megélhetést finanszírozni...

Pénzcentrum
2006. augusztus 17. 16:00

A hazai pártok egyetértenek abban, hogy a minimálbérnek meg kell haladnia a Központi Statisztikai Hivatal által minden évben közzétett egyszemélyes háztartásra vonatkoztatott létminimum szint mértékét.


A minimálbér összege idén eleget tett a feltételeknek, ám a 2007-es évben várhatóan ez megváltozik, és a minimálbér összege 2500 forinttal a létminimum alá csökken. A 2007-es legkisebb bér nettója 53 900 forint lesz, míg egy felnőtt ember megfontolt gazdálkodással 56 400 forintból tudja fedezni az életéhez feltétlenül szükséges alapvető termékeket és szolgáltatásokat.

A KSH által összeállított kosárba az alapvető létminimum kielégítéséhez szükséges árucikkek és szolgáltatások kerültek bele, és ennek köszönhetően megállapították, hogy egy egyedülálló felnőtt létminimuma 56 400 forintnál van. Innentől kezdve a volumengazdaságosságnak köszönhetően, ha a családban többen vannak, akkor ez az összeg nem egyenesen arányosan nő. Mindez a rezsi és a havi költségek eloszlásának tudható be.

Egy felnőtt ember minimum havi átlagos élelmiszerigényét 14 777 forintból tudja fedezni.

A Statisztikai Hivatal felmérése szerinti értékeket a következő táblázat tartalmazza:

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 


 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 5. vasárnap
Emese, Sarolta
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 4. 19:19