A miniszterelnök legutóbbi blogjában megemlíti, hogy először nézett bele a VB-be, és kiemeli, hogy minden gyereknek táborban a helye. Nézzünk bele!
Gyurcsány Ferenc tegnap 10 óra után érkezett haza, pont akkor, mikor a Horvátország-Brazília mérkőzés második félideje ment. Erről az alábbiakat írta: "Szép és izgalmas focit játszottak. Miközben néztem a meccset, azon gondolkodtam, hogy milyen erős bennünk a versengő szellem és mindez milyen elképesztő tömegeket vonz. Persze igaz ez mindenre, amiben ott van a rivalizálás, a sporttól a kvíz műsorokon át a valóság-show-kig. Ugyanakkor azt is látom, hogy nagyon sokan inkább csak szurkolók, a versengő részvétel helyett a versengők buzdítását választják. Azt hiszem, titokban talán a horvátoknak szurkoltam, és a második félidő alapján meg is érdemelték volna a döntetlent.
Mindenesetre nagy őrület a foci, és ez jó. Nem kétséges, hogy sok nemzet életében - és így vagyunk ezzel mi magyarok is - sokkal több ez, mint sport: a nemzeti identitás és kultúra része. Éppen ezért is fájó az a fajta rendetlenség és teljesítmény-hiány, ami a sokkal szebb időket megért magyar labdarúgást jellemzi. Jó lenne már kitörni ebből. "
Majd ezt követően kifejtette véleményét a táborozásról: "Azt mondják, hogy végre jön a nyár. Kánikulai napok következnek. A szünidővel együtt megérkezik a napfény és a meleg. A gyerekek meg elindulnak a táborokba. Persze tudom, hogy sokaknak nem lesz módjuk elmenni, tudom, hogy nem keveseknek nem marad más, mint TV-t nézni és lemenni a játszótérre, kóborolni, csellengeni a barátokkal, ismerősökkel, kulccsal a nyakukban. Étkezést szervezünk nyárra is a rászoruló gyerekeknek, meg nyitva tartó iskolákat - először kínálunk ilyen programot a rendszerváltás óta sokezer gyereknek.
Újra kellene gondolni a táborozást, mert fontos élmény a gyerekeknek, és nem jó, ha csak azok tehetik meg, akik kibírják a nem egy esetben több tízezer forintos heti díjat és költségeket. Jó lenne, ha mindenki eljuthatna táborba - és akkor itt teszem hozzá -, jó lenne, ha mindenki eljuthatna már iskolás korában az iskola szervezésében Erdélybe, a Felvidékre, Kárpátaljára."
Erről ne maradj le!
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
A választások világnapja
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Vásárlás legolvasottabb
3
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. február 5. 10:28

Pénzcentrum | 2026. február 5. 10:04

Agrárszektor | 2026. február 5. 12:34




