A Tesco kész a kritikus helyzetekben, mint amilyen az idei tavaszi árvíz is volt, támogatást nyújtani. A mostani dunai és tiszai árvizek idején a Tesco mintegy 1,5 millió forinttal segítette az árvíz elleni védekezésben résztvevő szervezeteket.
A gáton dolgozók ellátásához többek között tartós kenyérrel, konzervekkel és ásványvízzel járult hozzá például a Tesco budapesti, esztergomi, bajai, szarvasi, paksi és szolnoki áruháza. Az érintett területeken a Tesco hipermarketekben az élelmiszeren kívül lisztes zsákokat is gyűjtöttek, hogy azokat átadhassák a védekezésben résztvevők számára.
Helyi szinten az áruházigazgatók álltak kapcsolatban a katasztrófavédelemmel, a polgármesteri hivatallal és rajtuk keresztül segítették a gáton dolgozókat. A Tesco közvetve, a Vöröskereszten keresztül tartós élelmiszerek, víz és tisztítószerek felajánlásával segítette a szolnoki árvíz ellen küzdők munkáját. A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság 60 munkatársa a Tisza és Kőrös torkolatánál dolgozott Csongrád és Kunszentmárton térségében. Molnár Péter a parancsnokság szóvivője elmondta: "Nagyon nehéz a gáton dolgozók ellátását megszervezni, és ehhez nyújtott nagy segítséget a Tesco a felajánlott élelmiszerekkel."
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








