2020. július 7. kedd Apollónia

1500 gyógyszer hiánycikk Magyarországon: ezek fogytak ki a járvány alatt


A szakértők azt jósolták, hogy a koronavírus járvány következtében különböző gyógyszerkészítmények esetén gyártási, hatóanyagbeszerzési gondok állhatnak fenn, illetve a megnövekedett kereslet miatt is kifogyhat egy-egy gyógyszer a hazai készletből. A Pénzcentrum megvizsgálta, hogyan alakulnak a termékhiányok a patikákban, mennyiben változott a helyzet az egy évvel korábbi állapothoz képest. Azt is mutatjuk, mit tehet egy beteg, ha egy általa szedett készítmény esetén lép fel gyógyszerhiány.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) adatbázisa alapján 37108 törzskönyvezett gyógyszerkészítmény van, aminek a 4 százaléka a hiánylistán szereplő 1483 tétel. Tavaly júniusban 1479 termék szerepelt az adatbázisban, az eltérés tehát minimális. A zonban fontos tudni, hogy ez az adat önmagában semmit nem árul el a hiánycikkek jelentőségéről.

Egyrészt mivel az OGYÉI aktuális hiányokat gyűjtő adatbázisában köztudottan nem egy olyan termék szerepel, amelyet csak papíron érint a hiány és valójában más miatt került a listára, például mert végül a termék sosem került forgalomban az engedélyeztetés után. Van olyan termék, amely 2007 óta szerepel a listán.

Másrészt a lista azért is kevés információ önmagában a hazai hiányállapotról, mert azt, hogy mekkora jelentősége van egy adott készítmény hiánycikké válásának, több tényező is befolyásolja: például hogy hány beteget érint a hiány.  Dr. Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének szakmai igazgatója korábban elmondta a Pénzcentrumnak, hogy

szerencsés esetben van helyettesítő készítmény, így akár már a gyógyszertárban orvosolhatjuk a problémát. Az is fontos kérdés, hogy mi az alkalmazási területe a hiánycikké vált gyógyszernek, fenyeget-e közvetlen életveszély, vagy sem, ha nem kapják meg a betegek.

A szakember szerint értelemszerűen egyéni szinten mindig nagy problémát jelent, ha valaki nem kapja meg a gyógyszerét, de a teljes lakosságra nézve is azt lehet mondani, hogy az elmúlt években nőtt a hiánycikkek száma. Tavaly év végén is úgy ítélték meg a szakemberek, hogy a hiányállapot állandósulhat a hazai gyógyszerellátásban. Ennek több oka is van.

A gyártók szerint az egyre gyakrabban gondot okozó termékhiányok fő oka a dobozazonosító rendszer működési nehézségei által előidézett visszaesés a termelésben. A szakemberek szerint a gyártás globalizálódása is nagyban rásegít a hiányok kialakulására: az elmúlt másfél évben idehaza nagyjából 30-40 százalékkal nőtt a hiányesetek száma a Gyógyszer-nagykereskedôk Országos Szövetségének (GYNSZ) adatai szerint, amit a gyógyszertárban dolgozó gyógyszerészek tapasztalatai is alátámasztanak.

Arról, hogy a gyártás globalizációjának milyen hatása lehet, meggyőződhettünk a koronavírus járvány alatt.

Természeti katasztrófák miatt már eddig is előfordultak zavarok a késztermékek gyártói számára a nyersanyagok (hatóanyag, segédanyag és csomagolóanyag) elérhetőségében. Ugyanis a legtöbb alapanyag gyártó az ázsiai és dél-amerikai régiókban helyezkedik el, amelyek ráadául nem minden esetben tudnak garanciát vállalni az alapanyagok megfelelősségére az európai minőségbiztosítási előírásoknak. A járvány csak rámutatott, mennyire rá van utalva a világ az ázsiai gyógyszer-nyersanyagokra.

A felhalmozás is problémákat okozott

Márciusban négyszer annyi gyógyszert vettek a lakosok a normál forgalomhoz képes a koronavírus-járvány miatt Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnökének elmondása szerint. Ezeknek a vásárlásoknak a jelentős része a “házi patikák" feltöltését szolgálta, illetve nagy számban megjelent azoknak a krónikus betegeknek a gyógyszerigénye, akiknek a veszélyhelyzet kihirdetését követően az orvos akár 2-3 hónapra előre is felírta a gyógyszereit.

A megnövekedett keresletet a gyártók sem bírták a járvány elején szállítókapacitással, azonban ez az irreálisan nagy kereslet március végén, április első felében lecsengett, májusra már normalizálódott a helyzet. Viszont továbbra is keresettebbek az immunerősítő készítmények, vitaminok, vérnyomásgyógyszerek, lázcsillapítók, amelyek esetében termékhiányok is kialakultak a járvány alatt.

Több mint 150 termék vált a járvány alatt elérhetetlenné

Jelenleg az 1489 termékhiányból 158 gyógyszerkészítmény van, amely március 11-e, a veszélyhelyzet kihirdetése óta hiánycikk, vagy a napokban válik azzá, mint a 30 db-os Xanax tabletta. Van köztük több vérnyomáscsökkentő, nyugtató, forró italpor, béta-blokkoló, c-vitamin készítmények, allergiagyógyszer (pl. Claritine 10 mg), fogamzásgátlók, fájdalomcsillapítók, görcsoldók. De a különböző baktériumölő szerekből is akad a listán. További 13 olyan készítmény van, amely előreláthatóan hiánycikké válik majd az év folyamán - ezeknek piaci megfontolás, vagy hatóanyaghiány áll a hátterében.

Hatóanyag vagy más alapanyag ellátási probléma miatt jelenleg 48 termék hiánycikk, a megnövekedett igény miatt pedig 38 gyógyszer nem kapható. 52 készítmény esetén szállítási vagy raktározási gondok okozzák a hiányt, gyártási gond pedig 397 esetben áll fenn. Vannak olyan készítmények, amelyek "adminisztratív okokból" kifolyólag nem kaphatók. Ilyen például a Fentanyl oldatos injekció, mely tavaly július óta hiánycikk - erről akkor a Pénzcentrum is beszámolt.

Azonban a legtöbb esetben piaci megfontolások állnak a háttérben, 897 terméknél. Ez gyakran jelenti azt, hogy nincs igény egy bizonyos kiszerelésre a gyógyszerből, ezért a gyártó leállítja a forgalmazást. 840 esetben elérhető ugyanaz a termék más kiszerelésben, vagy másik azonos hatóanyagú termék, ugyanolyan vagy hasonló kiszerelésben.

Csak ritka esetben van szükség egyedi importra vagy kontingens pótlásra, a jelenlegi listában 53 olyan termék van, amely esetén erre kiadták az engedélyt. Az egyedi import abban különbözik a kontingens megoldástól, hogy előbbinél az orvos kérheti a gyógyszer külföldről történő behozatalát betege részére, míg kontingens esetén a nagykereskedő kérelmére, nagyobb tételmben történik a termékhiány import áruval történő pótlása.

Mit tehet az a beteg, akinek olyan készítményt ír fel az orvos, ami hiánycikk?

Ennek a helyzetnek a megoldására több lehetőség is van. Marjai Tamás elmondása szerint azoknak a betegeknek, akiknek még van az adott gyógyszerből otthon, és az általuk szedett készítményből csak rövid ideig tart majd a hiány, azt tanácsolják, hogy várjanak. Ilyenkor pár napon vagy héten belül is megérkezhet a megszokott készítmény. 

Amennyiben a hiányterméknek van hivatalos helyettesítője, és az orvos nem tiltotta annak alkalmazását, akkor a beteg kérésére a gyógyszerész a készleten lévő helyettesítő készítményt kiadhatja a felírt termék helyett - tájékoztatott Marjai Tamás. Előfordulhat - mint a Konakion esetében is megtörtént - hogy hiány lép fel, és a gyógyszernek nincs hivatalos helyettesítője. Ilyen esetben a kezelőorvos segítségére lesz szükség:

Szóba jöhet a terápiaváltás, azaz a beteget átállíthatják egy másik hatóanyag szedésére. Ha mindenképpen csak a hiánycikké vált gyógyszer a jó, és az külföldön elérhető, akkor az egyedi import engedély is megoldást jelenthet. Előfordul az is, hogy a nagykereskedők ún. kontingens behozatalra kérnek engedélyt, így enyhítve a hiányon

- mondta el korábban lapunknak Marjai Tamás.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS