16 °C Budapest

Ezek megőrütek?! Tömegek álltak sorba a 2,8 milliós vonatjegyért

MTI
2017. május 27. 17:33

A legdrágább lakosztály egy négynapos útra 950 ezer jenbe (2,8 millió forintba) kerül utasonként az új japán luxusvonaton, amelynek utasai üvegtetőn és -falakon keresztül gyönyörködhetnek a tájban, fürdőkádban pihenhetik ki a nap fáradalmait és sötét színű fabútorok között élvezhetik az utazást.

A Kelet-Japán Vasúttársaság tíz kocsiból álló Sikisima nevű luxusvonata 33 utassal a fedélzetén indult el első útjára a héten Tokióból Hokkaidóba.

A szerelvény elején és hátulján üvegtetővel és -falakkal felszerelt díszkocsik találhatóak, a luxuslakosztályok utasainak kényelméről tatami szőnyeg éshinoki hamisciprusból készült fürdőkád gondoskodik.

A szerelvény megállói között van a Japán északkeleti részén fekvő Tohoku térség, amely súlyos károkat szenvedett a 2011-es földrengés és szökőár idején.

{{BANKRACIOBANNER}}

A héten indult négynapos kirándulásra 740-950 ezer jenért lehetett jegyet venni. A magas árak ellenére azonban 2018 márciusáig már az összes útra - a rövidebb távokra is - elfogytak a jegyek.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Japánban egyre nő a kereslet a vonatos luxusutak iránt, ezért az ország számos vasúttársasága új szolgáltatásokkal bővítette kínálatát.

A Kjúsúi Vasúttársaság négy évvel ezelőtt indította el saját luxusvonatát, míg a Nyugat-Japán vasúttársaság Twilight Express Mizukaze nevű robogó csodája a tervek szerint júniusban debütál.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?