Téves riasztás miatt állt a parkolás a Széchenyi téren, de két másik nagykanizsai helyszínen találtak azbesztet.
Idén már nem először van gond a gépekkel, jelenleg is vizsgálat van arra vonatkozóan, mi lehet a baj ezzel a géptípussal.
Újabb komoly műszaki probléma adódott egy Boeing-géppel az Egyesült Államokban, most felszállás közben esett le egy orrkerék - erről ír a Reuters.
Az amerikai légügyi hatóság (FAA) jelentése szerint szombaton a Hartsfield-Jackson repülőtéren történt az eset, mikor a felszállásra várakozó gépnek egyszerűen leesett az orrkereke. Az eset nyomán senki nem sérült meg, a felszállást pedig természetesen azonnal megtiltották.
A Boeing-géppel nem ez az első probléma. Két héttel ezelőtt egy másik járaton a vészkijárati ajtó nyílt ki leszállás közben, a légügyi hatóság pedig rögtön vizsgálatot kezdeményezett a géptípusok ügyében, hogy még biztonságos-e ezzel repülni.
Kiadták a figyelmeztetést: esőbe borul az ország, durva viharokra kell készülni egész Magyarországon
Zivatarok miatt az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombatra a HungaroMet
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







