Már egy éve várja a látogatókat a Szinyei Merse Pál festményét megidéző városligeti légballon kilátó.

Egy hosszabbra tervezett kirándulás tökéletes célja lehet egy, a világ felé magasodó kilátó. Az Agrárminisztérium ajánlásával összegyűjtöttük a hazai erdőgazdaságok által kezelt területeken lévő legszebb kilátókat.
Magyarországon az ökoturisztikai fejlesztéseknek köszönhetően 2010 óta 52 új kilátóhely és mintegy 150 létesítmény újult meg. Ezek közül bármelyik remek célja lehet egy családi, vagy baráti kirándulásnak, mégis az alábbi hat az, amit még az igazi nyári hőség beköszönte előtt érdemes célba venni.
A fővárostól nem messze, Dömös településhez közel a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében lévő területlen bújik meg az egyedülálló panorámát nyújtó Prédikálószéki-kilátó. A csúcsra érve beláthatjuk az egész Dunakanyart a Börzsönnyel, valamint Nagymarossal és Visegráddal kiegészülve. A kilátó a legközelebbi településtől bő 2 órányi gyalogútra található, ami egy könnyed délutáni túrának felel meg. A gyönyörű panorámájú kilátó 12 méter magasra nyúló lépcsőfokait pedig több mint háromezren másszák meg havonta.
Galyatetőn járva nem szabad kihagyni a Galya-kilátót attól függetlenül, hogy jártunk-e már a magasban vagy sem, hiszen ez a hely a természetjárás bölcsője. Az Egererdő Zrt. területén, Heves és Nógrád megye határán magasodó, 2014-ben teljes felújításon átesett torony teraszáról 360°-os panoráma fogadja az utazót. A magaslat belsejében három hangulatos, színes ablakokkal és kör alakú ajtókkal ellátott hely várja a sátor nélkül megszállni vágyókat.
A Sefag Zrt. kezelésében, a Somogy megyei Zselickisfalud községében található az univerzum megismerésére épített, felejthetetlen élményt nyújtó Zselici Csillagpark kilátó. 2015-ös megnyitása óta több tízezren csodálták meg a sokszínű zselici tájat, a távoli Badacsonyt, a Mecsek és a horvátországi Papuk-hegység vonulatát.
Az Országos Kéktúra útvonalán haladva érdemes egy kis kitérőt tenni Tatabányától egy karnyújtásnyira lévő, a Vérteserdő Zrt. által 2016-ban emelt Körtvélyesi kilátóhoz. A 424 méter magas Kis-Kopasz-hegy csúcsán álló, különleges háromszög alakú vörösfenyő borítású magaslat teraszáról a Vértes és a Gerecse hegyvonulatait is meg lehet csodálni. Az élesebb szemű túrázó akár Tatabánya jelképét, a Turul-emlékmű kiterjesztett szárnyait is megfigyelheti.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,54 százalékos THM-el, és havi 127 668 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 9,01% a THM; a Raiffeisen Banknál 9,15%; a K&H Banknál 9,23%, az Erste Banknál pedig 9,63%; míg a MagNet Banknál 9,71%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az ország másik pontján, Nagykanizsán, a Csónakázó-tó keleti felén áll az ország egyik legmagasabb kilátója. A Zalaerdő Zrt. által 2018-ban épített nagykanizsai kilátó fémből és üvegből épült, teljes magassága 48 méter és 230 lépcsőfok vezet a legfelsőbb szintre. A város egyik meghatározó jelképe eredetileg olajfúró toronynak készült, múltjáról annyit kell tudni, hogy a hetvenes évek elején selejtezte le a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár, előtte Bázakerettyén, Dióskálon és Nagylengyelben használták kitermeléshez. A magasból egyébként csodás kilátás nyílik a tó északi oldalán elterülő erdőre.
Ha valaki Győr környékét választja, akkor érdemes ellátogatnia a Nyúl és Győrújbarát községek határában található Lila-hegyi kilátóhoz. Az 1977-ben épült magaslatot 2017-ben újította fel a Kaeg Zrt., ekkor kapott egy látványos faburkolatot is. Tiszta időben akár Alsó-Ausztria legmagasabb hegycsúcsát a Schneeberget is látni, ez azonban évente csak néhány alkalommal adatik meg az ide látogatóknak. A körpanoráma egyik legszebb látványossága a sokkal közelebb található Pannonhalmi Apátság.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Videó: Budapesten rendezték a klímaszerelők világbajnokságát
Elméleti teszt, hibaelhárítási és forrasztási feladat várta a szerviztechnikusokat.
-
A férfiak jobban állnak anyagilag és határozottabbak is a pénzügyekben
A nők nagyobb eséllyel élték fel megtakarításaikat az elmúlt években.
-
Így lesz klímaberendezés a kerti kútból – startupokat díjazott az MVM
A hetedik alkalommal megrendezett MVM Edison startup versenyen az egyediség és a nemzetközi ambíciók is számítottak.
- Vasárnap már délelőtt ittas volt a fiatal nő, halálra gázolt egy tekerő bácsit
- Ármaximum jöhet egyes alapvető élelmiszereknél
- Virth Balázs: Milák Kristóf esetében nem nagyon lehet mellébeszélni
- Éles lőszerrel lőhettek agyon egy sétáló kutyát Fóton
- Békeelképzelésekkel állt elő Oroszország londoni nagykövete
- Naptárakat elő, jön a Múzeumok éjszakája!
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


