Két budapesti kávézó is felkerült Európa 100 legjobbja közé, az egyik egészen a 17. helyig jutott.
Rekordszámú, 116 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek pénteken Horvátországban, így Vili Beros egészségügy-miniszter közölte, hogy új intézkedéseket hoznak a gyülekezések felülvizsgálatára, szigorítják a horvát határok átlépését a szomszédos országokból érkezők számára, és kötelezővé teszik a maszkok viselését az éttermekben, bárokban és üzletekben.
"Még mindig tárgyalunk a szükséges intézkedésekről, és a nap végéig pontosítjuk őket" - mondta Vili Beros újságíróknak a Tudományos Tanácsnak a kormány székházában tartott tanácskozása után. Bejelentette azt is, hogy a Covid-19-járvány ellen küzdő operatív törzs visszatér a napi sajtótájékoztatókhoz.
- mondta. Beros közölte, hogy a rendezvényszervezőknek több figyelmet kell szentelniük a járványügyi intézkedések betartására, és nyilvántartást kell vezetniük a résztvevőkről, hogy a járványügyi szakemberek könnyebben végezhessék a munkájukat a járvány kitörése esetén. Sűrűbben ellenőrzik a gyülekezéseket is, hogy ne váljanak járványgóccá.
- közölte a miniszter. Beros elmondta, hogy sem új, sem általános korlátozásokat nem terveznek, ehelyett szelektív, speciális célpontra irányuló intézkedések lesznek. Andreja Ambriovic Ristov, a zágrábi Rudjer Boskovic Intézet munkatársa elmondta, hogy az operatív törzs által ajánlott intézkedésekkel közel nullára lehet csökkenteni az új fertőzöttek számát.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







