7 °C Budapest

Érik a káosz Budapesten: mutatjuk, hol lesznek lezárások

MTI
2019. november 15. 09:01

Forgalomkorlátozásra kell számítani ma Budapesten, a Puskás Aréna környékén. A stadion megnyitójára, a Magyarország-Uruguay mérkőzésre mintegy hetvenezer szurkolót várnak. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a metró és az 1-es villamos igénybevételét javasolja.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint 15 órától 23 óráig lezárják a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között, a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között, az Egressy utat a Stefánia út és a Hungária körút között, továbbá az Ifjúság útját. Lezárásra kell számítani az Istvánmezei út, a Cházár András utca és a Verseny utca egy-egy szakaszán is.

A Thököly út, a Hungária körút és a Kerepesi út által határolt területre csak az ott lakók hajthatnak be. Emellett ma 7 órától 23 óráig tilos megállni a környéken.

A BKK a közleményében azt írta: a stadion bejáratai a Dózsa György út és a Stefánia út felől érhetők el. A környéken korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért arra kérik a szurkolókat, hogy semmiképp se autóval közelítsék meg a stadiont, hanem a közösségi közlekedést vegyék igénybe, a társaság sűrűbben indítja majd járatait.

A megszokottnál lényegesen gyakrabban jár majd a 2-es és 4-es metró, az 1-es villamos, sűrűbben indul a 7E autóbusz, a 178-as buszjárat útvonalát Pesten a Bosnyák térig meghosszabbítják, emellett ideiglenesen minden Thököly úton közlekedő busz megáll a Reiner Frigyes parknál és a Stefánia útnál is.

A forgalomkorlátozások miatt egyes járatok - 30-as, 95-ös és 130-as autóbusz, 75-ös és 77-es trolibusz - útvonala megváltozhat előreláthatóan 15 órától az utolsó járatok indulásáig.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem