Ennyit kereshet Pápai Joci az Eurovízión: te is nagyot szakíthatsz a sikerén

2019. május 11. 16:00

Százszoros pénzt nyerhet az, aki Pápai Joci végső győzelmére fogad az Eurovízión, és végül tényleg ő nyer. A megmérettetés kedden kezdődik Izraelben, a magyar zenész már gőzerővel készül, és elég magabiztos. Már ha csak a döntőbe jut, azzal jó kis összeget vághat zsebre - ugyanakkor a pénzen osztoznia kell majd Caramellel.

Pápai Joci már jó ideje készül a jövő kedden, Izraelben kezdődő Eurovíziós Dalfesztiválra. Amennyiben a magyar zenész továbbjut az elődöntőből - amire minden esély megvan -, akkor jövé héten szombaton is viszontláthatjuk a fináléban. Azzal pedig rengeteg pénz ütheti a magyar zenész markát, legalábbis a Blikk által megszólaltatott szakértők szerint: hiszen a show több mint 100 millió emberhez jut el, a döntőt a 42 résztvevő ország mellett többek között Kínában és az Egyesült Államokban is közvetíti a tévé. Így pedig Joci fellépésének reklámértéke is az egekbe ugrik.

Ugyanakkor, szemben a korábbi eurovíziós dalával, az Origóval, az Az én apám című szerzeményt nem teljesen Pápai Joci szerezte: a szöveget ketten írták Molnár Ferenc Caramellel, a zenét pedig teljesen Caramel jegyzi. Így pedig csak az előadói jogdíj lehet Jocié, a szerzőin osztoznia kell valamilyen arányban Caramellel. Az összeget csak megtippelni lehet, a legutóbbi Eurovízió-dal kapcsán a szakértők azt mondták, hiába ért az Origo 1,5-2 milliót, Jocinak akkor is csak 6-800 ezer forint üthette a markát.

KATT! Őrület, mi megy a Balatonnál: ilyen házakat vesznek a pénzes magyarok

Részesedést kap ugyanis a kiadó, a koncerteket szervező cég, a menedzser is és az utóbbi időben megjelenő publisher cégek is. Ezek után jobb esetben a bevétel fele marad egy eladónál, de még az is előfordulhat, hogy ennélis kevesebb. Ha azonban a döntőn jó helyezést ér el Pápai Joci, akkor több megkeresésre és magasabb gázsira is számíthat majd. Ráadásul az énekest még évekkel később is hívják Európa-szerte rendezvényekre, amelyek igazán jó pénzt jelenthetnek.

Fogadni is érdemes rá

Mindt minden évben, idén is lehet fogadásokat kötni arra, hogy ki nyeri a Tel-Avivban tartott dalfesztivált. Pápai Joci valahol a középmezőnyben van az Origo.hu összeállítása szerint, és kb. százszoros pénzt lehet nyerni, ha végül ő diadalmaskodik a döntőben. Tehát, ha mondjuk van egy fölösleges ezresed, és felrakod Papai Jocira, akkor 100 ezret is kaszálhatsz, ha végül tényleg ő nyer.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Joci biztos fogadott magára, legalábbis a Blikknek elég bizakodóan nyilatkozott a héten:

Tényleg nem akarok nagyképűnek tűnni, de nagyon magabiztos vagyok. Persze, ehhez az is hozzájárul, hogy már nem csodálkoztam rá a színpadra, a rendszerre. Emellett az izraeli verseny a hangulatában is más, egyszerűen érezni, hogy ebben az országban mindenki hívő ember, még ha nem is ugyanaz a hitük.

A fogadóirodáknál egyébként a holland Duncan Laurence a legesélyesebb az Arcade című dallal - 2,75 és 3,4 közötti szorzót adnak a győzelmére. Hatszoros pénzt hozhat, ha valaki az orosz Szergej Lazarevre fogad, és végül ő lesz a győztes, az olasz Mahmood diadalát pedig 6 és 8,5 közötti szorzóra taksálják. Pápai Joci mögött egyébként a többi mellett ott van a finn, az ír, a román, a horvát, az osztrák, a belorusz versenyző.

A legesélytelenebb indulók között található San Marino, Lettország, Montenegró, Litvánia és Moldova versenyzője - az ő végső győzelmük akár 250 szeres pénzt is hozhat. Sőt, a montenegrói D Mol esetében van iroda, amely ezerszeres pénzt fizet.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58