Enyhe, csapadékos hétvége várható Magyarországon és Európa nagy részén, miközben az igazi téli időjárás elkerüli kontinensünket.
Jelenleg közel 900 vasúti kocsiban érhető el az utasok számára ingyenesen vezeték nélküli internet, harmadik generációs (3G-s) routerek segítségével. A vasúttársaság célja - az adatátviteli technológia fejlődésének kihasználásával - a meglévő eszközök modernizálása, azok negyedik generációs (4G-s) routerre történő lecserélése. Erre a tervek szerint nagyrészt még az idén sor kerülhet - közölte a társaság.
A MÁV-START megkezdte az eddigieknél érezhetően sokkal gyorsabb internetet biztosító eszközök beszerzésének előkészületeit, azok üzembe állítása három ütemben valósul majd meg. Az első 300 darab 4G-s router és a hozzájuk kapcsolódó kiegészítők beérkezése május végéig várható. A jelenlegi ütemezés alapján az első routerek cseréje az év második felében kezdődhet meg, ezek az eszközök a belföldön közlekedő IC kocsikba kerülnek be. A cserékre folyamatosan, a járművek ütemezett karbantartása keretében kerül sor. A teljes eszközpark modernizálása várhatóan 2020 I. félévében fejeződhet be.
A fejlődésnek köszönhetően, a mobileszközzel történő internetezési szokások meghaladták a vasúti kocsikban rendelkezésre álló 3G-s technológiát. Az utasok által használt WIFI-szolgáltatásban az országos 4G-s lefedettségének köszönhetően, az eddigieknél nagyobb adatátviteli sebességet, ezáltal jelentős minőségi javulást és több utas számára elérhető internetkapcsolatot eredményez majd a 4G-s routerek beszerelése.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








