Az előrejelzések szerint a felhőzet nem fogja zavarni az érdeklődőket, országszerte tiszta égre lehet számítani.
Négy év alatt 3,6 millióval nőtt a vasúttal utazók száma, ezzel pedig 2,4 milliárd forinttal nőtt a vasúttársaság bevétele. Jelentős átrendeződés volt a bérlettípusok között.
Az elmúlt négy évben több mint 3,6 millióval nőtt a vonattal utazók száma, ami 2,4 milliárd forintos növekedést eredményezett a jegybevételeknél - közölte a MÁV.
A 2015-ös 138,2 millióról négy év alatt 141,8 millióra nőtt azok száma, akik a vonatközlekedést választották. Az eladási adatok alapján jelentős átrendeződés figyelhető meg a különböző bérlettípusok használata között: míg dolgozói félhavi bérletet 321 ezerrel kevesebben vásároltak, a dolgozói havi és harmincnapos bérletettel közel 2,4 millióval többen utaztak.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







