A szabályszegő kamionosoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk: egyetlen letérés a kijelölt útról súlyos büntetést hozhat.
2016 január végéig lesznek érvényesek az éves idei autópálya matricák - mondta el a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivője az InfoRádiónak. Kibédi-Varga Lajos hozzátette: az első mintegy 11 hónapban csaknem 3 milliárd forint pótdíjat hajtottak be a bliccelőktől.
- mondta el az InfoRádiónak a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Szóvivője.
A 2016. évre szóló matricákat - az országos és a megyei éves matricákat, valamint a havi és a heti érvényességűeket egyaránt - 2016. január elsején nulla órától lehet megvásárolni néhány kattintással, interneten keresztül a nemzetiutdij.hu, illetve az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalon, vagy sms-ben mobiltelefonról, valamint a jól megszokott viszonteladói értékesítési pontokon - például a benzinkutakon - , és nyitva tartási időben a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati irodáin.
A szóvivő beszámolt arról, hogy 2014-ben összességében mintegy 250 ezer jogosulatlan úthasználat esetében küldtek ki pótdíjfizetési felszólítást és mintegy 2,5 milliárd forint pótdíjat hajtottak be. Idén az év első majdnem 11 hónapjában csaknem 3 milliárd forint a behajtott pótdíj összege.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








