A vendégpolgárőrök az első szakaszban a rendőrség által meghatározott, közbiztonság szempontjából forrópontnak számító helyszíneken, a fogadó fővárosi polgárőrségek tagjaival közösen látnak el szolgálatot.
Három hónap alatt 23 milliárd forintnyi juttatást használtak fel az OTP SZÉP kártya birtokosai. Ezzel az idei lett az eddigi legsikeresebb nyári szezon az első kártya kibocsátása óta. A napi 257 millió forintos költésből a vidéki régiók közül legnagyobb részben a balatoni részesedett. Itt 3,3 milliárd forintot használtak fel a pihenni vágyók.
A munkavállalók kihasználták az idei nyár kedvező időjárását, és pihenéssel töltötték a legmelegebb három hónapot. Ezt támasztják alá az OTP SZÉP kártya felhasználási adatai is.
A három nyári hónap alatt ugyanis összesen 23 milliárd forintnyi juttatást használtak fel a kártyabirtokosok a több mint 26 000 elfogadóhely valamelyikén. A vidéki régiók közül a balatoni emelkedett ki a legjobban. Itt több mint 3,3 milliárd forintot költöttek. Az ezüstérmet a Dél-Alföldi régió szerezte meg 2 milliárd forinttal, míg a harmadik legnépszerűbb régió az Észak-Magyarországi lett több mint 1,8 milliárd forinttal. Az összes költés közel hétharmada a vidéki régiókban realizálódott, míg 38 százalék Budapesten és Közép-Magyarországon.
A tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy ez a juttatási forma évről-évre egyre népszerűbb. A SZÉP kártya manapság már legalább olyan fontos része lett a nyári pihenésnek, mint a napszemüveg vagy a naptej. Ezek nélkül már el sem indulunk. Bízunk benne, hogy az idei év hátralevő hosszúhétvégéin a kártya ismét a munkavállalók partnere lesz a pihenésben és további jelentős összegek áramlanak majd a belföldi turizmusba, legyen szó egy egri forralt borozóról vagy egy hajdúszoboszlói wellnes-szállóról. Érdemes továbbá azt is kihangsúlyozni, hogy immáron a negyedik teljes szezont zártuk úgy, hogy a kártya működésében nem tapasztaltunk jelentős fennakadást - vélekedett a nyári eredményekről Kuhárszki András az OTP Bank Bankszámla Főosztályának igazgatója.
A több mint 900 000 OTP SZÉP kártyára 2015-ben már 48,5 milliárd forintot is meghaladó feltöltés érkezett. Ez 15 százalékos emelkedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. A kártyát kibocsátó szolgáltató várakozásai szerint az év hátralevő részében is tovább pöröghet a kártyák felhasználása.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







