Jövő télen közvetlen repülőjárat indul Budapestről a thaiföldi Phuket szigetére, így az utazóknak nem kell átszállással bajlódniuk.
Zsúfolt volt az elmúlt napokban a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér: az utasok beszámolói szerint a 2B terminál hetek óta minden egyes napszakban zsúfolásig megtelik, a 2A viszont gyakran kong az ürességtől. Volt, aki hatalmas tumultussal szembesült.
A Magyar Nemzet érdeklődésére a Budapest Airport kommunikációs igazgatója elmondta: a nyaralókat szállító charterjáratok miatt ilyenkor szezonálisan ugrik meg a légi forgalom.
Évről évre azt tapasztalják, hogy míg júliusban és augusztusban utaznak a legtöbben, addig januárban és februárban a legkevesebben.
Hardy Mihály ugyanakkor elismerte, hogy a tavalyi 9,2 milliós utasforgalmi rekord után további dinamikus bővülés várható, így hamarosan elérhetik a reptér a 10,5-11 milliós éves kapacitását. Belátható időn belül azonban nem nyitják meg újra a Malév csődje után - az utasforgalom csökkenése miatt gazdaságossági okokból - 2012. május 30-án bezárt egyes terminált.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







