-3 °C Budapest

A fiatalok vágynak a leginkább autókra

Pénzcentrum
2006. augusztus 8. 11:49

Ma Magyarországon a 18-29 évesek mintegy ötöde tervezi, hogy új személygépkocsit vásárol az elkövetkezendő 1-2 évben - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet és a Szonda Ipsos PMX nevű kutatásának legfrissebb adataiból.



Jelenleg a magyar háztartások mintegy 44 százaléka rendelkezik személygépkocsival. Ez az érték csak hajszálnyival magasabb az öt évvel ezelőtt mért 43 százalékos adattal. A háztartások 11 százaléka tervezi, hogy az elkövetkező 1-2 évben beruház egy új autóba. Érdekes módon ez az arány elmarad az ezredfordulón mért értéktől. 2000-ben még a megkérdezettek 15 százaléka számolt be vásárlási terveiről.

Legnagyobb arányban a fiatal, az életpályája elején álló 18-29 éves fiatalok nyilatkoztak úgy, hogy új autót szeretnének vásárolni. Persze az ő körükben a legnagyobb a bizonytalanság a várható jövedelmük alakulásában, így nem biztos, hogy tényleg ők lesznek a legfontosabb célcsoportjai az autós hirdetéseknek.

A folyamatos közlekedési dugók ismeretében némiképp különös, hogy az országban Budapesten alacsonyabb az autótulajdonosok aránya, mint vidéken. Budapesten a lakosság csak 38 százalékkal rendelkezik autóval, míg vidéken az ellátottság minden településtípus tekintetében meghaladja a 45 százalékot.

Talán nem meglepő, hogy a nyugdíjas háztartások mindössze 23 százalékában találhatunk személygépjárművet, míg a 40-49 éves korcsoportban a legmagasabb (mintegy 54 százalékos) azok aránya, akiknek saját autójuk van. Jellemző azonban, hogy a nyugati trendekkel ellentétben az autóval rendelkező magyar háztartások 87 százaléka csak egy kocsival rendelkezik, és csak 13 százalék a két vagy több autót is tulajdonló háztartások aránya. Ez a teljes lakosságra vetítve mindössze 6 százalékot jelent.

A felmérés szerint a hazánkban üzemben lévő autók több mint négyötöde (83 százaléka) benzinhajtású. Bár az értékesített új autók között a dízelüzeműek egyre nagyobb arányt képviselnek, ez a magyar autóállomány szerkezetében még nem okozott nagy változást az öt évvel ezelőtt mért értékekhez képest.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az iskolai végzettség és az autó-tulajdonlás közötti kapcsolatban a trend nem, csak a különbségek nagyságrendje feltűnő: míg a nyolc általánossal sem rendelkezők háztartásában mindössze az esetek 12 százalékában van saját autó, addig a felsőfokú végzettségűek körében 67 százalékos ugyanez az arány.

Továbbra is a benzinüzemű gépkocsik a leggyakoribbak hazánkban: a forgalomban lévő autók 83 százaléka megy benzinnel, míg mindössze 13 százalékuk dízeles. Éppen hogy egy százalékra tehető a hibridhajtású gépkocsik aránya, a tisztán gázüzeműeké pedig el sem éri az egy százalékot.

A felmérést a GfK Hungária végezte, az Ipsos-al közösen. A hazai adatokat a GfK Hungária szolgáltatta.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?