Pénteken, május 1-jén nagyrészt gyengén felhős, napos, száraz idő valószínű.
Egyre nagyobb az érdeklődés a drónok iránt: a Korzó által megrendezett Drónfesztivált több mint ezren választották a hétvégi programjuknak. Május 11-én Óbudán drónsimogató, e-sport sarok, drónverseny, közönségtalálkozók, és számos szakmai program várta a látogatókat.
A drónversenyen idén is bárki kipróbálhatta magát, aki kíváncsi volt az eszközök gyakorlati használatára, a profik pedig saját drónjaik tudását is bemutathatták. A verseny sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az előző évhez képest háromszor több nevezés érkezett a mérkőzésekre - írja közleményében a Korzó. Idén három versenypályával és számos drónsimogatóval készültünk, és így a drónhasználat praktikus hátterével is megismerkedhettek a látogatók. Célunk, hogy a drónozás élménye ne csak látvány legyen, hanem egy olyan megfogható és elérhető technológia, amit bárki ki tud próbálni
- mondta el Daubner Csaba, a DroneSys ügyvezetője, az esemény szakmai partnere. A szakértő hozzátette, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a drónok helyes használata iránt. Csak idén már több mint 1200-an vettek részt a vállalat drónakadémiáján, ahol mindent megtudhatnak a résztvevők a drónokról és azok biztonságos használatáról. A drónokról az is elmondható, hogy átlagosan két fő csoport keresi: a kezdők és a fiatalabb generáció elsősorban saját használatra, kíváncsiságból próbálja ki a technológiát, míg a másik csoport szakmai tevékenységét segítő céllal keresi a számára legmegfelelőbb darabot.
A Drónfesztiválon az eszközök repülési sebességével kapcsolatban az is kiderült, hogy bár azok más-más technológiai paraméterrel rendelkeznek, egy áltagos drón is képes 60-70 km/órás sebességgel repülni, így városi környezetben egy biciklistát vagy autót könnyen tudnak követni.
Elképesztő újdonságot jelentett be a Duolingo: ez innentől már nem csak játék - irány a nyelvvizsga!
A tartalombővítés mögött a felhasználói bázis további növelésének szándéka állhat. A vállalat legfrissebb adatai szerint a napi aktív felhasználók száma elérte az 52,7 milliót.
Teljesen átalakul a Netflix! Így fog kinézni hamarosan a magyarok egyik kedvenc streaming-platformja
A cég idén 3 milliárd dolláros reklámbevétellel számol.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








