Ha eurót szeretnénk, akkor a csatlakozás előtti néhány évben egyszámjegyű béremelkedésben kell gondolkodni.
Kihúzták az Eurojackpoton a 42. játékhét második sorsolásának nyerőszámait. Egy magyar 1 062 407 eurót, azaz összesen 425 072 227 forinttal lett gazdagabb.
Az Eurojackpot játékon az ötvenből öt számot kell egy mezőn eltalálni, ám nem csak egy mezőn folyik a játék. A B jelű mezőn még 12 számból ki kell választanunk kettőt, és akkor érhetünk el nyereményt, ha a két mezőn legalább 2+1 találatot "vittünk be" sikeresen.
Ha minden számot eltaláltunk (ez az I., vagyis az 5+2-es nyerőosztály), akkor a főnyereménynek örülhetünk, ami ezen a héten 80 millió euró, átszámítva 32,1 milliárd forint volt. Lássuk, ezúttal hány magyarra mosolygott rá a szerencse?
Az Eurojackpot nyerőszámai a 42. játékhét pénteki sorsolásán: 2; 4; 23; 30; 40; 4; 10
Az Eurojackpoton eheti sorsolásán ezúttal nem született telitalálatos. A jövő héten (43.) így 40 millió euró, azaz kb. 16 milliárd forint lesz a legmagasabb megnyerhető összeg.
A magyar játékosok közül egyvalaki 5+1 találatot ért el, amivel 1 062 407 eurót, azaz mai forintárfolyamon összesen 425 072 227 forintot vihetett haza. 5+0 találatosból ezúttal itthon egy darab sem született, 4+2 találatosból viszont három is, ezért 2 435 565 Ft-os nyeremény járt. A további nyerőosztályokban pedig összesen több mint 16,3 ezer játékos nyert még kisebb-nagyobb összeget, a legkisebb magyar nyeremény 4100 forint volt (2+1 találat).
KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső EUROJACKPOT aloldalunkon
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







