Már nagyban megy a rezsimatek: így fizethetjük a számlákat augusztustól

Pénzcentrum2022. július 17. 12:57

Még mindig nem lehet tudni, miképpen is fogják kiszámlázni az átlag felett elfogyasztott gázt és áramot, amelyért már piaci árat kell majd fizetni. A pontos rendelet ismerete nélkül mi is csak találgatunk, de felvázoltuk a legvalószínűbb forgatókönyveket. Egy biztos: ameddig meg nem jelennek a pontos részletek, nem érdemes a szolgáltatóhoz rohanni módosítani az átalányon, vagy átjelentkezni havi diktálásra!

Bár pénteken éjjel megjelent egy rendelet a rezsiemeléssel kapcsolatban, de abból semmi konkrétum nem derült ki az intézkedésről, csupán a kormánytagok kapták meg a maguk feladatát a kérdesben. Úgyhogy még mindig nem tudunk többet, mint amit Gulyás Gergely elmondott a kormányinfón.

A bejelentett intézkedéscsomag többek között a gázkitermelés és a szénbányászat fokozását, az erőművek ügyének rendbetételét tartalmazza, ám az utolsó pontja közvetlenül is érinti a magyar lakosságot, hiszen augusztustól aki az átlagnál több energiát fogyaszt, az a többlethez már piaci áron jut hozzá.

Az átlagfogyasztás, amivel a kormány számol, az elektromos áram esetében 210 kWh/hó, azaz éves szinten 2523 kWh, földgáz esetében 144 köbméter/hó, azaz 1729 köbméter éves szinten. Fontos, hogy fogyasztási helyekről beszélt a miniszter. Hogy ezek a számok miképp jöttek ki, azt Gulyás Gergely nem részletezte, és tulajdonképpen még ma sem tudjuk.

Annyi biztos még, hogy a bejelentés után csiszolnak a részleteken, legalábbis Németh Szilárd rezsibiztos és Dömötör Csaba államtitkár is erről beszélt.

A részletszabályok az árképzésre, a szabályozás módjára is kiterjednek majd. Külön foglalkoznak továbbá azok helyzetével, akik csak áramot fogyasztanak, gázt pedig egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset, továbbá kitérnek a kistelepüléseken élők helyzetére és a nagycsaládosok védelmére is

- mondta vasárnap Dömötör Csaba.

Így számolhat a kormány

Mielőtt belemennénk, érdemes leszögezni, hogy a pontos rendelet ismerete nélkül semmilyen biztos következtetést nem lehet levonni, mi is most a kormányzati közlések, illetve a saját tapasztalataink alapján gondolkodunk.

A rezsiemelés módjáról egyetlen további részinformáció derült ki a kormányzati kommunikációból:

Az új szabály augusztus 1-től lép életbe, ezt követően is az előzőleg megállapított éves átlagfogyasztásra lesznek kiállítva a számlák. A számlázási rendszer technikai átállása előkészítés alatt áll, a technikai részletekről a fogyasztók időben tájékoztatást fognak kapni

- ennyi érdemit közölt a kormány az ügyben pénteken.

Egyből be is indult a találgatás, hogy miképpen fog életbe lépni a rezsiköltségel kiszámítása: ebből a közleményből a többen arra következtetnek, hogy minden lakossági fogyasztót áttesznek egyenletes részszámlázásra, azaz ahogy a köznyelv tévesen hívja, átalányba - utóbbit azt jelenti, hogy az ügyfélnek kevés fogyasztója van (mondjuk egy gázos főzőlapja egy lakásban), és gázórája sincs. Így nem lehet mérni a fogyasztását, úgyhogy a gázosok megállapítanak egy fix díjat, fogyasztástól függetlenül.

Visszatérve az egyenletes részszámlázásra: ennek pontosan ugyanúgy számolják ki a mértékét, mint amiről most a kormány is beszél. Évente van leolvasás, amelyből kikalkulálják, mennyi volt a havi átlagfogyasztás, és ennek alapján (plusz egy kis ráhagyás) küldik ki havonta a csekket. Ezt a formát jellemzően azok választják, akiknek télen jócskán megugrik a fogyasztása a fűtés miatt, nyáron viszont minimális, hiszen csak főzésre és vízmelegítésre használnak gázt például. Így viszont gyakorlatilag előre rendezhetik a téli többletet a kevesebb fogyasztású hónapokban - aztán, ha túlszaladtak az előre kiszámolt mennyiségen, akkor a különbözetet kiszámlázzák.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ugyanakkor ez ellentmondana a kormányinfón elhangzottakkal: ott ugyanis Gulyás Gergely pont a spórolást emelte ki.

A célunk, hogy az energiával spóroljunk. Az energiafelhasználás csökkentése az a cél, amit el kell érnünk. Az új árakhoz igazítják majd az emberek a fogyasztásukat

- magyarázta a miniszter. Viszont az egyenletes részszámlázással ezt pont, hogy nehezebb lenne elérni. Hiszen most hiába kezdene spórolni az ember, ha a szolgáltatók már úgyis kiszámolták előre, hogy mennyit fog fizetni, jó ideig az előző időszak átlagfogyasztása lesz a mérvadó. Ha tényleg elkezdenénk spórolni, akkor azt csak a következő nagyleolvasáskor kaphatnánk vissza, és az is kérdés lenne, hogy rezsicsökkentett, vagy piaci áron.

Megéri átállni havi leolvasásra?

Szerkesztőségünkben felmerült az is, hogy esetleg jobban megérheti egyenletes részszámlázásról átállni havi leolvasásra/bejelentésre - és ha az új szabályok meghagyják ezt a lehetőséget. Ekkor a ténylegesen elfogyasztott mennyiség után kell fizetni. És nem mellesleg lehet játszani a mennyiségekkel: például nyáron, amikor kevesebb gáz fogy, akkor lejelentheted a rezsicsökkentés tekintetében kimaxolt mennyiséget. Így télire maradhat mozgástér, hogy ne kelljen annyi piaci áras energiát venni - de ehhez nagyon oda kell figyelni, matekozni.

Trükközni nem érdemes, a közművek úgyis behajtják a végén, ha mindig kevesebbet jelentesz be, mint a valós fogyasztás. Ha rosszul matekoztál, akkor csúnya különbözeti csekket kaphatsz az éves leolvasásnál! Amennyiben viszont a helyes számolgatás mellett még spórolni is tudtál, akkor akár többleted is lehet a végén, amit valamilyen formában (visszafizetés, vagy számlakompenzáció) megtérít a szolgáltató.

Viszont hangsúlyozzuk: a pontos részletszabályok megjelenéséig inkább várj! A számlázási módon, illetve a havonta kiszámlázott mennyiségen is jellemzően évente egyszer lehet változtatni a szolgáltatónál, így a rendelet teljes ismerete nélkül nem lehet megmondani, kinek melyik lenne a kedvezőbb.

 

Címkék:
gáz, kormány, rezsi, villany, áram, gázszámla, rezsicsökkentés, villanyszámla, szolgáltató, kormányinfo, elektromosság, kormányrendelet, rezsiemelés,