18 °C Budapest

Újabb csalássorozat: így fosztogatják a magyar nyugdíjasokat

Pénzcentrum
2014. augusztus 12. 15:35

Az elmúlt napokban több olyan eset is a rendőrség tudomására jutott, amiben idős embereket károsítottak meg a csalók. Hol úgy, hogy valamilyen közműszolgáltató szakemberének adták ki magukat, vagy csodatermékeket akartak az idősekre sózni, vagy éppen magukat a bajba esett rokonnak adták ki. Akár több százezer forintokat is kicsaltak így egy-egy nyugdíjastól.

Számos trükkel próbálkoznak azok a csalók, akik idős emberekre, nyugdíjasokra specializálódnak. Kihasználva a jóhiszeműségüket akár több százezer forintot is kicsalnak tőlük. Csak az elmúlt két hétben három különböző efféle eset kapcsán indult rendőrségi nyomozás.

Amint arról a Pénzcentrum is beszámolt, múlt héten csodaágyneműt ígérve jutott be a csaló nő egy idős asszony lakásába Tatabányán. Az ismeretlen a lépcsőházban csípte el a nénit, és már ott elkezdte rábeszélni a gyógyító erejű ágyneműgarnitúrára. A néni ki is fizette a több százezer forintot. Később döbbent rá, hogy átverték, ekkor riasztotta a rendőröket.

Most pedig két soproni esetről tájékoztat a rendőrség. Egy 89 éves nő engedte be lakásába az áramszolgáltató szakemberét, legalábbis azt, aki annak adta ki magát. A férfi utána több tízezer forintot vett el a nénitől. Egy másik esetben telefonon vertek át egy 83 éves asszonyt, amikor a családtagjának adta ki magát. Az idegen pénzt kért a nagymamától, aki adott is neki, több százezer forintot, hogy a bajba jutott unokán segítsen - írja a police.hu.

A Pénzcentrum.hu biztonsági tippjei

1. Ellenőrizd az igazolványát!

Ha bárki azzal az ürüggyel akar bejutni a lakásba, hogy mérőóra állást olvasson le, kérd el az igazolványát! Legtöbb esetben a szolgáltató munkatársai fényképes, logóval, érvényességi dátummal és azonosítószámmal ellátott igazolvánnyal rendelkeznek. Amennyire lehet, próbáld megvizsgálni a hitelességét! A legjobb, ha addig be sem engeded, amíg ezt nem tetted meg.

2. Telefonálj!

Hívd fel az adott szolgáltatót, akire a leolvasó hivatkozik, és kérd le a kiérkező az adatait, azonosítószám és név alapján meg kell találniuk őt a rendszerben. Ha már vonalban vagy, arra is kérdezz rá, valóban végeznek-e a környékeden karbantartási munkálatokat.

3. Készpénzt soha!

Bárki kopogtat azzal, hogy válts fel neki egy nagy címletű bankjegyet, küldd el azonnal. Az sem ritka, hogy egy magát a szolgáltató munkatársának kiadó csaló azzal a szöveggel próbálkozik, hogy túlfizetésedet akarja most megtéríteni, de sajnos vissza kell adnod. Így adott esetben az ő húszezrese hamis, de a te tízesed, amit átadsz neki, nem az.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

4. Ne írj alá semmit csak úgy!

Bárki akar bejutni a lakásodba azzal a szöveggel, hogy alá akar íratni veled valamit, ne dőlj be! Ki tudja milyen rejtett apró betűs résszel akarnak becsapni a csalók, akik utólag állnak elő követeléseikkel. A szolgáltatók szerződéskötéssel kapcsolatos ügyeiket hivatalos úton intézik, előzetes egyeztetés alapján.

5. Riasztás!

Ha bármilyen módon megkárosítottak, mindenképpen jelezd a rendőrség felé, tegyél feljelentést!

A rendőrség további biztonsági tippjei:

"Hívják át a szomszédban lakót a mérőórák ellenőrzésekor, és ne veszítsék szem elől az ellenőrzést végző személyeket!
Családtagnak pedig csak személyesen adjanak át értékeket, ismeretlen embernek sosem!"

 

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem