10 °C Budapest

Kiderült, erre elég a magyar minimálbér, bérminimum

2019. február 3. 13:01

Amikor rákeresünk valamire a Google-ben, a keresőmotor már az első szavak begépelése után megpróbálja kitalálni, hogy tulajdonképpen mire is leszünk kíváncsiak, és keresési javaslatokat mutat a keresőmező alatt. A Pénzcentrumon rendszeresen megválaszolunk olyan keresési javaslatokat, amelyek pénzzel kapcsolatos szavak begépelése után jelennek meg. Ezennel arra vállalkoztunk, hogy megnézzük, Mennyi pénz begépelése után milyen kérdések jelennek meg. Cikkünkből kiderül, mennyire drága a bulgáriai tengerpart, mennyi pénz illik adni egy esküvőre, és az is, mennyi pénzből lehet ma megélni Magyarországon.

Már nagyon sok, pénzzel kapcsolatos keresőszavak alapján megjelenített keresési javaslatot válaszoltunk meg itt a Pénzcentrumon, azért hogy az olvasóinknak már keresnie se kelljen az interneten. A keresési javaslatok a Google-ön való keresés közben, a keresőmező alatt jelennek meg. Az, hogy mit dob fel a keresőmotor, nagyban befolyásolja, hogy eddig mire kerestünk rá, mások mire kerestek rá, valamint, hogy mik azok a szavak, amelyeket már begépeltünk

Most azokat a keresési javaslatokat válaszoltuk meg, amelyeket a Google-kereső akkor dobott ki, amkor beírtuk "mennyi pénz". Cikksorozatunk többi részét ide kattintva találod meg.

Mennyi pénzből lehet megélni?

Aki minimálbért kap, az nettó 91 770 forintot vihet haza, a garantált bérminimum 120 033 forint - ez még a statisztikai hivatal szerint is kevés a megélhetéshez.

A KSH szerint ugyanis

  • a nagyon szűkös megélhetéshez havi 105 700 forint kellett 2018-ban,
  • a szűköshöz 139 100,
  • az átlagoshoz 192 200,
  • a jóhoz 273 400,
  • a nagyon jóhoz pedig 416 500 forintos bér.

A legalacsonyabb fizetések még mindig nem érték el a szükséges szintet.

Mennyi pénzed van megveszem

Látszólag ugyan ennek a kérdésnek nincs értelme, valójában azonban találtunk rá értelmes választ. Nem csak nyáron, sokan télen is útra kelnek többek között olyan országokba, ahol az euró a hivatalos pénznem - a legtöbben pedig elkövetjük azt a hibát, hogy ahelyett, hogy az utolsó fillérig elköltenénk az itthon hasznavehetetlen és visszaválthatatlan aprópénzt, hazahozzuk és valamelyik polcon vagy fiók mélyén parkoltatjuk, míg nem teljesen el nem felejtődnek.

Pedig ha igazán szerencsések vagyunk, akár több millió forintot is érhez egy kallódó egycentes. Kevés utazó tudja, hogy az Euro pénzérme akár egy kisebb vagyont is érhet: elképzelhető ugyanis, hogy a birtokunkban van egy ritka és kifejezetten értékes euro cent, mint például a 2002-es olasz egycentes, amin torinói látkép látható - számol be a Daily Mail cikke. Ezek a különleges érmék kontinensszerte felbukkanhatnak: Finnországtól egészen Görögországig.

Mennyi pénzt vigyek Bulgáriába?

A brit Post Office tavaly nyáron készített felmérése szerint a tengerparti nyaralóhelyek közül a várható költségeket tekintve Bulgária, azon belül a Napospart lett a legolcsóbb. Az üdülőközpont a magyar utasok körében is közkedvelt, a Pénzcentrum által korábban megkérdezett utazási irodák közül többen is a legnépszerűbb úti célok között említették. A Télen-Nyáron utazási irodánál repülővel, önellátással nagyjából 180-200 ezer forintból kihozható a bulgáriai nyaralás két fő részére, a Neckermann utazási irodánál szintén 200 ezer forint körül van az utazás költsége 7 éjszakára, repülővel, illetékkel, reggelivel együtt két fő részére.

A tengerparton sem fogunk vagyonokat költeni, egy csésze kávé ára tavaly nagyjából 250 forint volt, egy üveg sör ugyanennyibe került, egy dobozos kóláért 331 forintot, egy pohár borért 413 forintot kellett fizetni. Aki ott vásárolt naptejet, az a Post Office adatai szerint 827 forintért juthatott hozzá, és egy 3 fogásos ebéd két fő részére 7000, egy két fogásos menü két fő részére pedig mindössze 2000 forintból jött ki.

Az biztos, hogy a hús is olcsóbb mint itthon: egy tavalyi statisztika szerint az uniós átlag 71 százalékába kerül Magyarországon a húsáru, míg Bulgáriában csupán 58 százaléka.

Mennyi pénz illik adni diplomaosztóra?

Ez mindenki maga dönti el, nyilván nagyban befolyásolja saját anyagi helyzete, és az, milyen viszonyban van a friss diplomással. Habár a fiatal talán a pénznek örülne a legjobban, ilyenkor az is kedves gesztus, ha emléktárgyat adunk neki, esetleg egy különleges írószerszámot, egy szép órát, utazást, élményt - valamit, amire emlékezni fog mindig, vagy emlékezteti majd erre a különleges napra. De ma már akár egy profi önéletrajzzal is meglephetjük, amit szakember készít el neki, hogy a lehető legjobb esélyekkel vágjon neki a munka világának. Hogy mi az amit semmiképp ne írjál bele, elolvashatod egyik tavalyi cikkünkben: 5+1 végzetes hiba az önéletrajzban: a karriered múlhat rajta.

Mennyi pénzt illik adni az esküvőre?

Természetesen az egyéni helyzettől és kapcsolati viszonytól függ, hogy mennyit adjunk a friss házasoknak nászajándékba. Általában a vendégek kiszámolják, hogy körülbelül mennyibe kerülhetett a vendégül látásuk a pár számára: átlagosan 80-120 fő szokott részt venni egy esküvőn, és az erre fordított összeg jellemzően 3-10 millió forint között mozog. Az átlag viszont olyan 2,5-4 millió forintra jön ki. Így kiszámolhatjuk, hogy egy-egy vendégre (100 fős esküvővel és hárommillió forinttal számolva) 30 ezres költség jut.

Mennyi pénz kell Angliába?

Ha turistaként mész, akkor ez nagyban függ attól, hogy hány napot maradsz, mennyit, és mit szeretnél enni-inni, mit szeretnél megnézni. Pár napra is érdemes kb. 100 ezer forintot számolni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ha ki akarsz költözni, például Londonba, akkor az már egy kicsit más tészta: a repjegyen felül biztosítanod kell magadnak a szállást, étkezést és minden más egyebet az első kinti fizetésedig. Különféle blogokat, Facebook-csoportokat böngészve arra jutottunk, hogy összességében 250-300 ezer forintnyi kezdőtőke ajánlott a kinti élethez, de ez persze rengeteg dologtól függ - például az albérletár.

Mennyi pénzt ad az EU?

Magyarországra 2004 és 2017 között összességében majdnem 12 ezer milliárd forintnyi EU-s támogatás érkezett - derült ki az összesítésből. Az Európai Bizottság még egy galériát is készített a jelentősebb beruházásokról.

Mennyi pénzed van?

Én most hirtelen 85 forintot, illetve két eurócentet találtam a pénztárcámban.

A 85 forintom és a 2 centem.

Viccet félre téve, én inkább bankkártyán tatom a pénzem, ahogyan a magyarok java része is bátrabban használja a plasztikot:  az első negyedévben 40 százalékkal nőtt a belföldi és a külföldre irányuló tranzakciók összértéke. A tranzakciók számában még nagyobb - 27,1 százalékos - emelkedést tükröznek az MNB számai, ami arra utal, hogy a boltokban gyakrabban kerülnek elő kisebb összegű vásárlásoknál is a bankkártyák.

Ebben nyilvánvalóan szerepet játszik az érintéses technológia népszerűségének növekedése: a jegybank adatai szerint a hazai elfogadói hálózatban a belföldi kibocsátású kártyákkal lebonyolított érintéses tranzakciók számának bővülése az első negyedévben mintegy 41 százalék volt az előző év azonos időszakához képest. 2018 első negyedévében a kártyás vásárlási forgalomnak darabszám alapján 76, értékben pedig 64 százaléka az új technológia segítségével bonyolódott le.

Mennyi pénzt kapok szülés után?

Miután megszületik a kisded, az egyik szülő - jellemzően az anya - otthon marad vele. Első körben, az első 24 hétben csecsemőgondozási díj jár azoknak, akik a szülést megelőző 365 napban fizették a tb-t. Ennek összege a naptári napi jövedelem 70 százaléka, ez személyi jövedelemadó köteles, de egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot nem kell utána fizetni.

Ennek letelte után jön a gyermekgondozási díj, a GYED, ehhez a szülés előtti 2 évben legalább 180 napig biztosítva kell lennie a jogosultnak. Számítása ugyanaz, mint a CSED esetében, azonban itt van egy felső határ, a minimálbér kétszerese. Emellett jár a gyermekgondozási segély is a gyerek 3 éves koráig, ennek összege a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj - egy gyermek után. Emellett érdemes igénybe venni a családi adókedvezményt is: ez egy gyermek után 10 ezer forint, a kétgyerekes családoknak gyermekenként 20 ezer, vagyis együtt 40 ezer forint, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 000 forint adómegtakarítást jelent. Emellett a 16 éven aluli gyerekek után még plusz szabadnapokat is igényelhetsz a munkahelyeden.

Mennyi pénzt kapnak a Youtuberek?

A Youtube videózás műfaja, a vlogolás (mint videoblog) hazánkban picit később terjedt el, mint az Egyesült Államokban. A tengerentúlon nagy hagyománya van a műfajnak - sokan élnek belőle, a legnépszerűbb Youtube sztárok pedig több millió dolláros bevételekre tesznek szert évente. Magyarországon is egyre többen vannak, sokan különböző módokon próbálnak pénzt keresni a videomegosztón.

A kérdés megválaszolásához előbb azt kell megértenünk, hogy honnan szerzik a youtuberek a pénzt. Maga a Youtube is fizet, az Apple Pie csatorna vlogerrének bevallása szerint kb. 10000 feliratkozónál például reklámkattintásonként 10 centet (dollárban), 100 ezres feliratkozószámnál ez a felületen futó reklámkattintások esetén kattintásonként 1 dollár (kb 280 ft). Amerikában ez ennek a többszöröse, 3-4, de akár 15 dollár is lehet. Az ottani piac egyrészt nagyobb, másrészt az árak is magasabbak. Ennek az összegnek ugyanakkor a Youtube elviszi a felét, így a vlogger szerint Magyarországon nem éri meg Youtubernek lenni.

Persze más a helyzet a nagyok esetén. Noha az alacsony "fizetés" kezdetben valóban nem teszi alkalmassá a "youtebolást" a megélhetésre, az 1 millió feliratkozós Dancsó Péter esetén már más a helyzet - nála ugyanis egy-egy videót több százezren, gyakran több mint egymillióan tekintenek meg. A 24.hu 2017 eleji cikke szerint Dancsónak így 3,5 millió forintos éves bevétele volt - a feliratkozók száma ekkor azonban 616 ezer volt csak.

A kalkulációt a Legjobb (magyar top10) nevű csatorna is elvégezte a YouTube Analytics alapján, náluk Dancsó Péter a hetedik volt azon a listán, ami a magyar youtubereket bevétel szerint összesíti. Szerintük a 2018-as évben Dancsó videóit összesen 67 millióan nézték meg, a bevétele így 5,4 millió forint lehetett. A toplistán a hetediktől az elsőig a következő a sorrend: 7. Radics Péter (5,6 milliós bevétel), 6. Pamkutya (7,2 millió), 5. Vamos Art - Vámos Sándor (11 millió), 4. A "családbarát csatorna" (13 millió), 3. Kerekmese  (17 millió), 2. Gojzer (18 millió), 1. Surprise Toys (kb. 20 millió).

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem