13 °C Budapest

Csoda! Superman megmentett egy eladósodott családot

2010. augusztus 6. 04:42

A mesébe illő történet a valóságot jelentette annak az amerikai családnak, melynek otthonát már éppen végrehajtani készültek az elmaradó törlesztőrészletek miatt. A szobákból már kiürítették a bútorokat, de a pincében még volt néhány régen porosodó doboz. Az egyiken az állt, hogy "RÉGI MAGAZINOK, RÉGI KÉPREGÉNYEK", a tulajdonos ekkor még nem tudta, hogy kincset tart a kezében.

A házaspár jó ideje nem tudta törleszteni a jelzáloghitelét, ezért végrehajtásra került sor. A kiköltözés hatalmas munkával járt, a szobák kiürítése után az egyéb helyiségek következtek. Emlékeztek rá, hogy a pincében is van még néhány holmi, dobozok, papírok, egyéb kacatok. Az egyik doboz hosszú éveken át rejtette a Superman legelső - 1938. júniusi - kiadását, mely akkor még Action Comics néven futott, ez meghozta a szerencséjét a bajba jutott családnak.

A dobozban talált képregényeket megvizsgáltatták a ComicConnect szakértőjével, aki megállapította, hogy a képregények többsége alig 8-10 dollárt érhet, de a Superman legelső kiadása igazi ritkaságnak számít és akár negyedmillió dollárt is megérhet. Ennek hallatán még a családfő is elsírta magát.

"A házunk már majdnem elúszott, szinte mindent kipakoltunk belőle és akkor jött Superman és megmentett minket. Alig hiszem el, hogy ennyit ér ez a képregény, igazából csak akkor fogok megnyugodni, ha valaki meg is veszi ennyiért" - mondta a férj.

A ComicConnect idén két szinte hibátlan példányt is értékesített a magazin első kiadásából, az egyikért egymillió, a másikért közel másfél millió dollárt fizettek. A pár által bemutatott képregény állapotát tízes skálán ötösre értékelték, a hónap végén induló liciten legalább negyedmillió dollárt várnak érte.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?