A Stabilitás Pénztárszövetség negyedéves elemezése szerint a nyugdíjpénztári vagyonok csökkenése ugyan nem állt meg ez év első negyedévében sem, de a pénz- és tőkepiaci tendenciát követve a csökkenés mértéke jelentősen elmaradt az előző negyedévihez képest. A Szövetség szerint - tekintve, hogy a pénz- és tőkepiac már az I. negyedév végére stabilizálódott - reális esély mutatkozik arra, hogy az elmúlt időszak nyugdíjpénztári veszteségei hosszú távon visszapótlódjanak majd.
Ez a folyamat egyértelműen látszik már a most még nem publikált, de már a pénztárak birtokában lévő II. negyedévi hozamadatokból, melyek vélhetően több évre visszamenőleg is az egyik legsikeresebb negyedévnek lesznek minősíthetők. A Szövetség egészségpénztárainak taglétszáma 5 %-kal növekedett az előző negyedévhez képest és 13,8 %-kal a tavalyi év ugyanezen időszakához mérten.A Szövetség a pénztári szféra legnagyobb képviselőjeként a tagpénztárak adatainak felhasználásával 2009-től negyedévente szektorelemezésekkel tájékoztat a nyugdíj- és egészségpénztári vagyon és taglétszámok alakulásáról, a hazai pénztárak teljesítményéről. A Stabilitás Pénztárszövetség első alkalommal júliusban hozta nyilvánosságra a tagpénztárak 2009. I. negyedéves adataira vonatkozó átfogó elemzését.
A Szövetséghez tartozó magánnyugdíjpénztárak befektetési teljesítménye teljes mértékben a piaci tendenciákat tükrözték - az első negyedévben a magánnyugdíjpénztári befektetési teljesítmények az előző negyedévi teljesítményekhez képest javultak. A magánnyugdíjpénztári vagyon összesített piaci értéke jelentősen kisebb mértékben csökkent az előző negyedévihez képest. A negyedév legmeglepőbb jellemzője, hasonlóan az előző negyedévhez a hazai állampapírpiac gyenge teljesítménye, mely rendkívül nagy nyomást gyakorolt a nyugdíjpénztári portfóliók teljesítményére.
A pénztárak erős marketing tevékenységének köszönhetően a magánnyugdíjpénztárak esetében a pénztárt váltók száma csupán 1,5 %-kal haladta meg az elmúlt egy év negyedéves adatait, így a tagok csupán kis hányada realizálta a múlt év veszteségeit. Az összes taglétszámhoz viszonyítva a pénztárt váltók aránya 3,5%-ra emelkedett. 2009. I. negyedévében továbbra is elenyésző azon pénztártagok száma, akik a jogszabály adta lehetőségeket kihasználva úgy döntöttek, hogy a vegyes rendszerből visszalépnek a felosztó-kirovó rendszerbe.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében a választható portfóliós rendszert üzemeltető és az "egyportfóliós" modellt működtető pénztárak átlaghozama hasonlóan alakult. Az "egyportfóliós" modellt alkalmazó pénztárak hozama - tekintve, hogy itt a legmagasabb az állampapírok aránya - elmaradt az előző negyedévi teljesítménytől, míg a választható portfóliós rendszert működtető pénztárak hozama a 2008. IV. negyedévihez hasonlóan alakultak. Az önkéntes nyugdíjpénztárak az első negyedévben 14 Mrd forint nyugdíjszolgáltatásokkal kapcsolatos kifizetést teljesítettek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Szövetség egészségpénztárainak taglétszáma 5 %-kal növekedett az előző negyedévhez képest és 13,8 %-kal a tavalyi év ugyanezen időszakához mérten. Tekintve, hogy az év végén jelentősen megnövekednek a befizetések az év más időszakához képest az előző negyedévben az egy főre jutó tagdíjbevétel minden pénztártípusban magasabb volt a 2009. I. negyedévinél. A tagdíjból származó bevétel azonban 18,1%-os növekedést mutat 2008. és 2009. I. negyedéveket összehasonlítva. A taglétszám és a személyi jellegű kiadások kapcsán elmondható, hogy a független pénztáraknál a legmagasabb az egy tagra jutó személyi jellegű költség aránya. Ennek nyilvánvaló oka, hogy a banki, biztosítói és a munkáltatói pénztárak mögött álló intézmények részben tehermentesíteni tudják a pénztárakat az emberi erőforrást érintő költségek alól. Az előző negyedévhez képest nőtt az egyéni egészségpénztári számláról való költés összege, mely arra utal, hogy a tagok felhasználják egészségpénztári megtakarításaikat, hogy kíméljék a "családi kassza" egyéb forrásait.
Lehoczky László a Szövetség Egészségbiztosítási Tagozatának elnöke a múlt héten közzétett elemzés kapcsán elmondta: "Az új adótörvény hatására várhatóan az egészségpénztári tagok száma nem, de az általuk felhasználható összegek csökkennek majd, hiszen csak néhány munkáltató fogja magára vállalni a béren kívüli juttatások 25 %-os adóterhét. Az önkéntes pénztári tagság még így is megéri; a munkáltató kedvezményesen adózik a befizetések után és az egyéni adókedvezmény mértéke is változatlan marad, valamint az egészségpénztárral igénybe vehető szolgáltatások esetében jelentős kedvezményeket érvényesíthet a pénztártag, hiszen a pénztár nagybani vásárlóként kedvezőbb ajánlatokat érhet el."
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







