Néhány plusz év megoldhatná a nyugdíjproblémákat amerikai kutatók szerint!

Pénzcentrum
2008. június 6. 13:00

Valószínűleg minden országban megoldaná a nyugdíjjal kapcsolatos problémákat, ha az emberek három vagy négy plusz évet dogoznának a nyugdíjkorhatár elérése után. A nyugdíjjövedelem növelésére a szolgálati idő meghosszabbítása egy ideális és kézenfekvő megoldás. Ez nem jelenti azt, hogy ez mindig működni is fog, jelenleg 3-4 év az az idő, ami a problémák megoldására elegendő lehet.

A Boston College Nyugdíj Kutató Központjának munkatársai szerint az embereknek meg kellene fontolniuk, hogy 66, esetleg 67 éves korukig dolgozzanak a jelenlegi nyugdíjkorhatár helyett. Az a plusz 3-4 év ugyanis óriási lépést jelent a nyugdíjak területén. Emeli a később kapott összeget, és a néhány éves csúszás a szociális juttatások terén sem eredményez csökkenést.

Egy példán keresztül is kifejtették az álláspontjukat a szakértők. Ahhoz, hogy egy átlagkeresettel rendelkező házaspár 62 évesen nyugdíjba menjen, és ne szenvedjen a későbbiekben hiányt, 550 ezer dollár szükséges. Ugyanez 66 évesen nyugdíjba vonulva már csak 325 ezer dollár, 70 évesen pedig mindössze 130 ezer dollár.

Ezek után viszont már csak az a kérdés, hogy az emberek képesek-e mondjuk 70 éves korukig dolgozni. Az egészségi állapot, a várható élettartam mind befolyásolja a helyzetet. Az egészségi állapot mellett viszont további fontos tényező az is, hogy akarnak-e egyáltalán tovább dolgozni az emberek, mint a nyugdíjkorhatár.

Bár az amerikaiak egészségi állapota megfelelő arra, hogy 66 éves korukban is munkával töltsék a napjaikat, nem túl valószínű, hogy az idősebb emberek tovább szeretnének dolgozni. Az alapvető probléma ugyanis a hozzáállással van a legtöbb országban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Magyarországon sem jutott még el olyan szintre a gondolkodásmód, hogy az emberek belássák az államis szerepvállalás önmagában nem elég. Ha nem kezdik el a dolgozók időben az öngondoskodást, az állam nem fog tudni olyan körülményeket biztosítani, amilyenhez hozzászoktak a munkásévek alatt. A magyar mentalitás ráadásul arra utal, hogy nem is akarunk dolgozni a nyugdíjkorhatár elérése után. Az általános vélemény az, hogy majd az állam eltart...

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. augusztus 15. 06:00
Augusztus harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, és mivel van egy szu...
iO Charts  |  2026. augusztus 14. 21:53
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Computer Modelling Group 2027 Q1-es jelentése előtt a ré...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 14. 14:30
Az MNB statisztikái alapján júniusban 42 483 személyi kölcsön-szerződést kötöttek a magyarok, ez 16,...
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 17. hétfő
Jácint
34. hét
EZT OLVASTAD MÁR?