A hazai üzleti döntéshozók körében a legnépszerűbb autómárka az Opel, a többség háztartásának jövedelme nem éri el a félmillió forintot, s mindössze 13 százalékuk számol be 10 millió forint feletti befektetésekről - adja hírül a Világgazdaság.
A Szonda Ipsos és a GfK Hungária Üzleti Döntéshozók médiaanalízise 2007 címet viselő felmérése azokat a 25 és 65 év közötti alkalmazottakat, illetve cégtulajdonosokat tekintette üzleti döntéshozóknak, akiknek legalább hat beosztottja van, valamint akik évente legalább 50 millió forint felhasználásáról döntenek.
A 2000 megkérdezett 30 százaléka nem nyilatkozott háztartásának anyagi helyzetéről, ez nem kiemelkedő, nagyjából hasonló a válaszmegtagadás aránya a teljes népességet vizsgáló Nemzeti médiaanalízisben is.
A válaszadók többségének, 60 százaléknak félmillió forintnál nem magasabb a jövedelme. Fél- és egymillió forint közötti családi kasszával a döntéshozók 9 százaléka rendelkezik, kétmillió forintnál magasabb költségvetéssel pedig mindössze 0,3 százalék.
A válaszadást megtagadók aránya a befektetésekkel kapcsolatosan szintén 30 százalékos. A többség, 56 százalék 10 millió forintnál kisebb értékű befektetésekről számolt be. A különböző formák között a legnépszerűbb az életbiztosítás és az önkéntes nyugdíjpénztári tagság.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A legnépszerűbb autómárkák az üzleti döntéshozók körében az Opel, a Volkswagen, a Ford, a Renault, valamint a Suzuki. A prémium márkák között vezet az Audi, mögötte áll a Mercedes és a BMW.

A felmérés szerint a döntéshozók kedvenc tévécsatornája az RTL Klub, és legszívesebben a Sláger Rádiót hallgatják. A legolvasottabb sajtótermékek már inkább "szegmensspecifikusak", itt a HVG vezet az Adó előtt.
Rengeteg magyar fektette ide a pénzét: most látszik csak igazán, mekkora bukta lehet belőle 2026-ban
Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








