Nem éri meg feltörni az adómentes betéteket

Pénzcentrum
2007. március 12. 10:30

A bankok tapasztalatai szerint a tavaly nyáron, a kamatadó elkerülésére hosszú távú betéti terméket választó ügyfelek egyelőre kitartanak befektetéseik mellett - írja a Napi Gazdaság.

A pénzintézetek szerint a lemorzsolódás még várakozásaiknál is alacsonyabb. A CIB-nél például a közel 145 milliárd forintnyi éves, vagy hosszabb futamidejű betétállomány csupán 3 százaléka fogyott le eddig, az Ersténél is mindössze 4 százalék ez az arány.

Előzetesen sokan attól tartottak, hogy a karácsonyi vásárlások idején számos ügyfél feltöri majd betétjét. Ez azonban nem következett be, sőt az OTP és az UniCredit Bank is jelentős december végi állománynövekedésről számolt be.

A vélemények azonban megoszlanak abban a tekintetben, hogy a kamatadó-mentes megtakarítás mellett érdemes-e betétfedezet melletti hitelt kínálni. Az Erste esetében a jelek szerint ez bejött, s pozitív tapasztalatokról adott hírt a CIB Bank is. A K&H szerint azonban az áthidaló hitel költsége többet visz el, így összességében kevesebb lesz az elérhető hozam, mintha az ügyfél a feltört betétet újra, kamatadóval terhelten fekteti be. Komócsi Sándor, az UniCredit ügyvezető igazgatója szerint ezek az áthidaló hitelek akkor jelenthetnek reális megoldást, ha devizaalapúak, és a futamidő alatt nem gyengül jelentős mértékben a forint.

Szintén megoszlanak a banki vélemények a tekintetben, hogy a jelenlegi betéti verseny feltörésre készteti-e az ügyfeleket. A Raiffeisennél erre egyértelmű igen a válasz, azonban az Erste és az UniCredit arra figyelmeztet, hogy az akciók döntően rövid futamidejű ajánlatok, amelyek mellé ráadásul számos feltétel jár.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A jelenlegi ajánlatok nettó kamatszintje az adófizetés után is magasabb, mint az augusztusi ajánlatoké, de mint arra a CIB felhívja a figyelmet, nem árt tudni, hogy ha valaki folyton váltogat az akciók között, a keletkező tranzakciós költségek jelentősen csökkenthetik nettó hozamát.

Szabó Tamás, a KDB Bank ügyvezető igazgatója szerint a feltörés kapcsán elveszített kamat, és az egyéb költségek mellett egy ténylegesen versenyképes ajánlat 14-15 százalékos szinten indulna, ilyen azonban jelenleg nincs a piacon.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 20. 16:32
Halász János most már nem egyedül jegyzi a civilek, médiumok és bárki más ellehetetlenítésére alkalm...
Kiszámoló  |  2025. május 20. 12:32
Az elmúlt hetekben többen is érdeklődtek horvát ingatlanbefektetésről, mivel vagy megtalálták őket a...
Holdblog  |  2025. május 20. 10:34
A korábban gazdasági páriaként kezelt Görögország kezd végre ébredezni évtizedes hibernációjából. A...
Kasza Elliott-tal  |  2025. május 16. 18:04
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 20. kedd
Bernát, Felícia
21. hét
EZT OLVASTAD MÁR?